
Fotó: Gligor Róbert László
Január 12-étől Nyárádszeredában is fogadja az érdeklődőket a demokráciaközpont irodája. A működtetők az ügyfelek számának növekedését remélik.
2011. január 12., 17:112011. január 12., 17:11
2011. január 12., 19:252011. január 12., 19:25
Az irodát már az elmúlt héten működtetni kezdték, de a nagyközönség előtt csak hétfő óta nyitották meg. Egyelőre fogadják az ügyfeleket, felvilágosítást és tanácsot adnak, szükség esetén pedig segítenek az újrahonosításhoz és a magyar állampolgársághoz szükséges iratok beszerzésében és a dossziék összeállításában. Mivel a számítógépeket még nem helyezték rendszerbe, ezért konzulátusi időzítést még nem jegyeznek, ezt egyelőre a marosvásárhelyi iroda végzi el – mondta Hegedűs Tivadar, az EMNT elnökségi tagja, a nyárádszeredai iroda irányítója.
Azok a személyek, akik 1921 előtt vagy 1940–1945 között születtek vagy ebben az időszakban iskolába jártak, katonai szolgálatot végeztek, közigazgatásban dolgoztak vagy valamely egyház tagjai voltak, azok magyar állampolgároknak számítottak, ezért ők csak az újrahonosítást kell kérvényezzék.
A nyárádszeredai iroda főleg a Nyárád mentét szolgálja ki, de azokat is, akiket az erdőszentgyörgyi iroda nem tud elérni vagy a marosvásárhelyi nem tud lefedni. A főtéri volt szülészet épületében megnyílt irodában hétfőtől péntekig 9–15 óra között két munkatárs fogadja az ügyfeleket. Az első munkanapon 11 személy tért be a központba, de a működtetők úgy gondolják, hogy ez a szám 20–25-re fog nőni. Amennyiben nagy érdeklődés mutatkozna, az iroda hétvégi ügyfélszolgálatra is hajlandó. Hegedűs Tivadar arra is kíváncsi, hogy milyen igény mutatkozik a nyárádszeredai demokráciaközponttal szemben, hiszen szeretnék többfunkcióssá tenni azt.
Hétfőn a városházán megtudtuk azt is, Nyárádszereda magyarországi testvértelepülései felajánlották, hogy náluk nyújthassák be a vidék lakói a kéréseiket, így elkerülhetővé válna a több hónapos várakozási idő. Lokodi Edit, a megyei tanács elnöke közleményében felhívta az emberek figyelmét, hogy aki ezt a lehetőséget választja, az nagyon figyelmesen állítsa össze dossziéját, hogy ne kelljen újabb időpontban az anyaországba utaznia.
A Nagy-Küküllőbe esett személyt mentettek ki a tűzoltók Segesváron a vasútállomás környékén csütörtök este.
Maros megyében az 1500 méter feletti hegyvidéki területeken, különösen a Kelemen-havasokban a hó vastagsága mintegy 15–20 centiméter, viszont a szél által felhalmozott helyeken akár 50 centimétert is elérheti.
Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.
Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.
Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!