Befejeződtek Székelyudvarhelyen a Villanytelep utcai javítási munkálatok, hétfőtől már az úttest minkét sávját használhatták az autósok. A Bethlen Gábor, Tábor és Villanytelep utcák találkozásánál kialakított körfogalom új aszfaltját gázszivárgás gyanúja miatt törték fel a múlt héten, a javítások befejeztével az újraaszfaltozás költségeit a gázszolgáltató E-ON fedezi, a munkát a Viaduct Kft. kivitelezte.
2011. november 28., 17:312011. november 28., 17:31
Egy hét után a Villanytelep utcai körfogalomba torkolló szakaszának mindkét sávja használható, a munkálatokat hétfőn délben befejezték a kivitelő Viaduct Kft. munkatársai. „A körforgalom tervezési szakaszában kikértük a gázvállalat szakembereinek véleményét, miután néhány elzárót és csapot kicseréltek az említett szakaszon, zöld utat adtak a kivitelezőnek” – mondta Tikosi László, a polgármesteri hivatal városrendezési osztályának vezetője. Azonban két héttel a körforgalom hivatalos átadása után a kivitelező gázszivárgásra hívta fel az E-ON figyelmét. „A megrepedt csövet egy esetleges robbanás elkerülése végett kicserélték, az érintett területet pedig újra-aszfaltoztuk” – mondta a helyszínen a Viaduct Kft. munkatársa.
„A gázszivárgás kényes dolog, ilyen esetekben a robbanásveszélytől is kell tartani” – hívta fel a figyelmet Tikosi megemlítvén a 2009-es Rózsa utcai gázrobbanást. A városgazdálkodási osztály vezetője hozzátette, a meghibásodás valószínűleg az építkezési munkák elkezdése után keletkezett, hisz az előzetes felmérések során a gázvállalat szakemberi nem találtak repedést a vezetéken. „A munkálatokat a Viaduct Kft. végzi az E-ON megbízásából és költségén. Hasonló problémára ugyan nem számítunk az említett területen, amennyiben ez megtörténik, a gázvállalt fogja azt is orvosolni” – nyilatkozta Tikosi László.
Hétfőn egy washingtoni szövetségi bíróság előtt vád alá helyezik Cole Allent, aki szombaton a Donald Trump amerikai elnök részvételével tartott gálavacsora helyszínén tüzet nyitott.
Magyar Péter szerdán Brüsszelbe utazik és informális egyeztetést folytat az Európai Bizottság elnökével az uniós források hazahozataláról. Ezt a Tisza Párt elnöke vasárnap közölte Facebook-oldalán.
„Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem tesznek mást mint elrabolják mindannyiunktól a béke és nyugalom jövőjét.”
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
szóljon hozzá!