
Fotó: Presidency
Sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”, amelyek javítanak ugyan az adott településeken élők életkörülményein, de ha nincsenek munkahelyek, az emberek úgyis külföldre vándorolnak – jelentette ki az Anghel Saligny program keretében elindított beruházások esetleges leállítása kapcsán Nicușor Dan államfő.
2025. július 30., 20:592025. július 30., 20:59
2025. július 30., 21:022025. július 30., 21:02
Szerdai sajtótájékoztatóján az elnök leszögezte, minden beruházás hasznos egy-egy közösség számára, de esetenként hierarchizálni kell a projekteket. Szerinte az elmúlt évek egyik nagy problémája e tekintetben a teljes, átfogó kép ismeretében történő „súlyozás” hiánya volt, így
Nicușor Dan azt is megjegyezte, hogy Bukarest főpolgármestereként maga is több projektet benyújtott az Anghel Saligny közművesítési program keretében, de „azóta is ott porosodnak”.
Az elnök úgy véli, jelen helyzetben több dolgot kell szem előtt tartani. Meglátása szerint „sokkal jobb az összképet nézni”, amihez a Romániába érkező újabb beruházások lehetősége is hozzátartozik, mintsem „néhány helyi dologra” összpontosítani, amelyek javítanak ugyan az adott közösség életkörülményein – például egy leaszfaltozott út –,
„Mindig mérlegre kell tenni ezeket a dolgokat” – tette hozzá Nicușor Dan az Agerpres beszámolója szerint.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.
Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg.
Legalább 882 millió forintot (2,4 millió eurót) fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint (1,2 millió euró) bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának következtében.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
Kompromisszumos költségvetést fogadott el Hargita Megye Tanácsa keddi, áprilisi ülésén. Bevételi oldalon 828 millió lejjel, kiadási oldalon 907 millió lejjel számolnak. A két összeg közötti különbség egyensúlyba hozása még számos tényezőtől függ.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke – Románia az első frakciói kedden benyújtották a parlamentben a bizalmatlansági indítványt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványát nagy valószínűséggel megszavazza majd a parlament, és a kormány megbukik – jelentette ki Tánczos Barna kormányfőhelyettes.
Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
5 hozzászólás