
Fotó: Presidency.ro
„Intenzívnek” nevezte a hivatalában eltöltött első száz napot Nicușor Dan államfő. Az elnök szerint ugyanakkor a kormánykoalíció működik, és ez mindennél fontosabb – számol be róla az Agerpres hírügynökség.
2025. szeptember 05., 08:302025. szeptember 05., 08:30
2025. szeptember 05., 08:322025. szeptember 05., 08:32
Az államfő az Antena 1 televíziónak adott interjúban elmondta, a beiktatása óta eltelt 100 nap „intenzív” időszak volt számára, amelyben három fontos kihívásnak kellett eleget tennie. Az első ezek közül egy stabil kormány megalakítása volt, ami megtörtént. A második nagy kihívásnak a költségvetési hiányt nevezte. Úgy véli, egyelőre sikerül ellenőrzés alatt tartani a helyzetet, ezt igazolja szerinte az is, hogy két nemzetközi hitelminősítő is megerősítette Románia befektetésre ajánlott besorolását. Tevékenysége harmadik fontos pilléreként a számos külföldi találkozót és kétoldalú megbeszélést említette.
– fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy hányasra értékelné az első 100 napi tevékenységét, Nicușor Dan azt válaszolta, hogy „7-es, 8-as” körülire, mert mindig igényes ember volt.
Az elnök beszélt a kormánykoalícióról is. Mint rámutatott, mindenképpen méltányolni kell, hogy a négy alakulat – a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és az RMDSZ – vállalta a kormányzást és a nehéz gazdasági helyzetből való kilábaláshoz szükséges népszerűtlen intézkedéseket.
– szögezte le.
Az Ilie Bolojan miniszterelnökkel való kapcsolatát „korrektnek” nevezte az államfő, aki szerint az elnöki hivatal, a kormány és a parlament közötti együttműködés is feszültségektől mentes.
Megkezdődik a Săvinești utca felújítása Marosvásárhelyen, miután befejeződtek a víz- és gázvezetékek cseréjével kapcsolatos munkálatok.
Ezen a héten benyújtottuk az európai uniós támogatási kérelmet a körgyűrű 3-as és 6-os szakaszára. A beruházás összértéke több mint 538 millió lej.
Gulyás Gergely lemond a Fidesz frakcióvezetői posztjáról, a Fidesz és a KDNP pedig bojkottálja az Országgyűlés hétfői ülését – írja az MTI.
Viharokkal tarkított, változékony időjárásra lehet számítani a következő két hétben – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn közzétett, július 13–26. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Három eltévedt magyar turistát mentettek ki a Retyezát-hegységből hétfőre virradóra a Hunyad megyei hegyimentők.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 12 megyére és Bukarestre.
Az elmúlt 24 órában 18 riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai tizenhta embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
78 éves korában elhunyt Sam Neill új-zélandi színész hétfőn, miután felépült abból a daganatos betegségből, amelyet korábban diagnosztizáltak nála – közölte családja.
Medve harapott meg egy 47 éves férfit Argeș megyében – jelentette hétfőn a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!