
Fotó: Toró Attila
Tizenhatodik alkalommal tartották a hétvégén a Perkő Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek találkozóját Kézdiszentlélek búcsújáró hegyén, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatalának szervezésében.
2022. június 12., 16:302022. június 12., 16:30
A találkozót a Háromszék Táncegyüttes Világhírű Reveder gyermekeknek szóló táncjátéka nyitotta, amely egy eltört hegedű és az ezáltal felborult világ rendjének párhuzamát kutatta.
A 2022-es találkozón öt megyéből (Bákó, Brassó, Hargita, Kovászna, Maros) 32 táncegyüttes több mint 900 néptáncosa vett részt. A rendezvény ez alkalommal is elérte az egykoron megfogalmazott célját:
– tájékoztat az eseményt szervező Kovászna Megyei Művelődési Központ sajtóosztálya.
Fotó: Toró Attila
Mint írják, a bemutatkozások és fellépések között közös táncot is tartottak, de az odalátogatóknak lehetősége volt részt venni kézműves foglalkozásokon, kipróbálni népi játékokat, emellett pedig
Fotó: Toró Attila
Bár a délutáni zivatar elmosta a tábortűz körüli közös táncot és éneket, a helyt álló táncosok a fedett színpad védelmében énekeltek az Üsztürü és Kedves zenekarok koncertjén, akik a Folker együttessel az egész napi talpalávalót is biztosították.
Fotó: Toró Attila
Fotó: Toró Attila
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!