A magyar egység nem pártegység. A magyar egység célbeli egység. Az általunk kitűzött célok pedig egyszerűek: dolgoznunk kell, újra kell építenünk Erdélyt és megépítenünk Székelyföldet – hangsúlyozta szombaton Marosvásárhelyen Tőkés László.
2011. december 10., 15:192011. december 10., 15:19
2011. december 10., 18:292011. december 10., 18:29
Megkezdődött szombaton Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos programalkotó fóruma. A rendezvényen Tőkés László, az EMNP védnökeként a néppárt és a többi erdélyi magyar párt viszonyáról kijelentette: az RMDSZ képességeit 15 év kormányzás után mindenki a saját bőrén érzi. „Öncéllá vált a saját léte, és eszközi szerepéről elfelejtkezett. Úgy tűnik, hogy a román érdekeket képviseli a magyarok között ahelyett, hogy a magyar érdekeket képviselné a román politikában és nemzetközi téren” – mondta az RMDSZ-ről a püspök. Rámutatott ugyanakkor, hogy az erdélyi magyarok érdekében minden politikai erőnek együtt kell működnie. „A 15 milliós magyarság nemzeti szinten összefogva pedig már regionális középhatalomként, a trianoni utódállamoknál nagyobb erőt felmutatva küzdhet saját érdekeiért” – hangsúlyozta.
Tőkés kritizálta a néppárt Hunyad megyei aláírásgyűjtői ellen, az RMDSZ-közeli Adrian Drăghici ügyvéd feljelentése nyomán indult vizsgálatot. „Nehéz szülés volt ennek a pártnak a megalakulása, de úgy tűnik, továbbra is veszélyeztetett a gyermek” – mondta a püspök. Hangsúlyozta, Erdély az erdélyieké, a néppárt létrejötte pedig nem valakik ellen, valakik kiszorításáért, hanem Erdély ügyének előreviteléért, érvényesítéséért, és ennek érdekében kíván tevékenykedni.
A 2010-es magyarországi kormányváltásra utalva leszögezte: a 2010-ben végbe ment nemzetpolitikai fordulat nyomán az utolsó esély adódik az „ebek harmincadjára jutott erdélyi magyar közösség” megmentésére, „részesei kell legyünk” a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.
Répás Zsuzsanna, a magyar kormány közigazgatási és igazságügyi minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint a néppárt létrejötte kettős mércével mérhető, egyrészt ez immár a harmadik erdélyi magyar politikai alakulat, amely az erdélyi magyar politikai pluralizmust szolgálja, másrészt pedig remélhetőleg képes lesz megmozgatni az erdélyi magyarságot és összefogni a különböző nézeteket. „Az elmúlt időszakban az egyik legnagyobb öröm az, hogy Marosvásárhely polgármesterjelöltje esetében ez az összefogás létrejött, és remélhetőleg sikerül visszaszerezni Marosvásárhelyt a magyarságnak” – hangsúlyozta.
„Az Erdélyi Magyar Néppárt reprezentatív adatai alapján a magyar közösségben a székelyföldi támogatottság 25% körül, az erdélyi pedig 20% körül mozgott júliusban, amikor a még az aláírásgyűjtés és a bejegyzés előtt állt a formáció” – közölte Toró T. Tibor megbízott elnök.
„A mai nap seregszemle, ami megmutatja, hogy hol tart a szervezetépítés” – hangsúlyozta Toró. Elmondása alapján ezekben a hetekben hozzák létre az EMNP helyi szervezeteit, hogy aztán azokra épüljön a párt országos vezetése, majd sor kerüljön a februári alapító kongresszusra. „Nem legyőzni akarunk valakit, hanem győzelemre vinni az erdélyiek ügyét, az erdélyi magyar autonómiák ügyét” – mondta Toró. Hozzátette, a néppárt a jövőben esedékes választásokon együtt kíván működni minden politikai és civil szervezettel, amely a közösség ügyét tartja szem előtt.
Toró emlékeztetett, a néppárt az etnikai arányosság elvére tett javaslatot, ami az jelenti, hogy minden nemzeti közösséget megilletne a számarányának megfelelő hely a parlamentben, ez pedig kiküszöbölné azt a félelmet, hogy a magyarság képviselői nem jutnak be, a képviselői helyekre pedig a magyar pártok versenyezhetnének.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!