
A Magyar Szolidaritás Tűze idén is fellángol mind Gyergyószéken, mind pedig a világ más magyarlakta területein. Augusztus 20-án helyi időszámítás szerint 21 órakor gyújtják meg a nemzeti összetartozást jelképező lángokat egyszerre a Pricske-tetőn, a csomafalvi veresvirági kilátó lábánál, a ditrói Cengellér-utászháznál, és a remetei Kecskekő alatti Hegyes helyen. A Gyergyószéken is áthaladó láng körbeutazza a világ magyarlakta pontjait, jelezve a magyar összetartozást.
2011. augusztus 17., 18:522011. augusztus 17., 18:52
2011. augusztus 18., 10:072011. augusztus 18., 10:07
A sötétben megjelenő világító pontok jelzik a világban szétszórt magyarságot
Az első kezdeményezésre 1933-ban került sor a Magyar Cserkészszövetség szervezésében. Ekkor a Magyar Szolidaritás Napján egyszerre gyújtottak tábortüzet Magyarországon és az elcsatolt területeken. Majd 2003-ban a Külföldi Magyar Cserkészszövetség felelevenítette ezt a kezdeményezést. Azóta a Föld minden magyarlakta településén, kelettől nyugatig, mindenhol helyi időszámítás szerint 21 órakor fellángolnak a tábortüzek. Az összetartozás lángja, miután körbe kíséri a Földet, Honoluluban alszik ki.
Gyergyószentmiklóson az érdeklődők augusztus 20-án a kultúrháztól indulhatnak az EKÉ-sek, cserkészek, a barantások és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet tagjai társaságában, akikkel 3–4 órás gyalogtúra után meggyújtják az összetartozás lángját a Pricske-tetőn. Bárki csatlakozhat a túrához, akinek fontos az összetartozás és a magyar sors. A polgármesteri hivatal besegít a gyalogosoknak, felajánlotta, hogy a sátrakat és a nehezebb csomagokat autóval elszállíttatja. Nem árt vinni sátrat, hálózsákot, két napra elegendő elemózsiát – tudtuk meg Vadász Szatmári Istvántól, a gyergyói EKE tagjától.
A környező falvakban is fellángolnak majd 21 órakor a tábortüzek. Csomafalván a Veres Virág Panzió melletti kilátó lábánál gyülekeznek a falubeliek, cserkészek és azok, akik szeretnének részt venni a világszintű rendezvényen. Ditróban ugyanabban az órában a Cengellér utászháznál gyülekeznek, és gyújtják meg a tüzet. Remetén a Kecskekő alatti Hegyes elnevezésű helyen fog lángra kapni a magyar összetartozás tüze.
A tábortűz körül ismertetik a Magyar Szolidaritás Tüzének történetét. Tavaly emelte a hangulatot a Baranta tüzesbot-bemutatója is. De az ének, zene, a szalonnasütés sem maradhat el a tábortűz körül. Csomafalván zenészek kíséretében szoktak énekelni a tábortűz körül.
Vadász Szatmári István megkéri azokat, akik nem tudnak elmenni egyik helyszínre sem, de szeretnének csatlakozni, azok gyújtsanak meg otthon egy gyertyát és gondoljanak az összetartozásra. Azonkívül, jelezzék szándékukat, hogy este a Pricske-tetőn egybegyűltek tudják, merre figyeljék a tüzeket. Vannak, akik szatelliten kísérik végig a Föld pontján fel-fellángoló tüzeket. A sötétben megjelenő világító pontok jelzik a világban szétszórt magyarságot, akik távol vannak egymástól, de mégis összetartoznak.
ÉRDEKLŐDNI
Gyergyó: Vadász Sz. István, 0741 086 701
Csomafalva: Ambrus Józsi, 0744 290 096
Ditró: Bardocz Ferenc, 0745 256 537
Remete: Laczkó Szentmiklósi Endre, 0745 329 124
A Boldogasszony Zarándokvonattal érkezett nyolcszáz zarándok és hasonló számú gyergyószentmiklósi vett részt vasárnap a szabadtéri pünkösdi ünnepi szentmisén a városközpontban. Az esemény résztvevője volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.
Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
szóljon hozzá!