
Fotó: Haáz Vince
Egyre gyakrabban szólalnak fel a biciklisávok hiánya, a gépkocsiforgalom állandó növekedése miatt a kerékpárosok. Legutóbb Marosvásárhelyen csütörtökön szerveztek tüntetést, amelynek során – igaz, hogy csak páran – megkerülték a városházát, s azt kérték a tanácsosoktól, szavazzák meg a biztonságos utak kialakításához szükséges pénzösszeget.
2017. március 30., 17:592017. március 30., 17:59
Gál Sándor, a Marosszéki Közösségi Alapítvány képviselője szerint lassan, de növekszik a kerékpárosok száma Marosvásárhelyen, így
Dorin Florea sajtóközleményben üzente a tiltakozó kerékpárosoknak, hogy szívesen látja őket egy egyeztető beszélgetésre irodájában, de cserében arra kéri őket, hogy ne zavarják a közúti forgalmat, s ne szítsák az ellentéteket a kerékpárosok és a gépkocsivezetők között.
Arról is beszélt, hogy a Somostetőn már folyamatban van a 12 kilométeres kerékpárút kialakítása, elkészültek a tervek, s azon az úton lehetősége lesz a sportolóknak és a családoknak is két kereken közlekedni a Tudor lakóteleptől a Somostetőig, illetve onnan a nagykórházig.
Ennek a tervnek a kivitelezése attól függ, hogy az idei költségvetésben a tanácsosok megszavazzák-e a szükséges pénzt rá vagy sem. Florea arról is beszélt, hogy más bicikliutakat is szeretnének kialakítani a városban a vasút, a Poklos patak és a Maros mentén, de ezek megvalósításához az érintett területek tulajdonosaival, a vízüggyel és a vasúttársasággal kell hosszas egyeztető tárgyalásokat folytassanak. Azt is elmondta, hogy egy megyeszintű kerékpárútban is gondolkoznak, amelyhez a megyei tanács támogatását is kérte, mert azt szeretné, ha Marosvásárhelyről Szászrégenbe és Dédára, de Szovátára és Segesvárra is el lehessen jutni biztonságos kerékpárutakon.
Tervek vannak
A már elkészült, de még nem véglegesített marosvásárhelyi mobilitás tervben, amely nélkül a város semmilyen uniós közlekedésfejlesztési pályázatot nem hívhat le, külön fejezet foglalkozik a kerékpársávok kialakításával. A terv szerint többek között biciklisáv lesz végig a vasút és a Poklos patak, valamint a Maros mentén, az Egyesülés negyedet és a főteret szintén kerékpársáv köti majd össze, de biztonságosan lehet két kereken közlekedni a Víkend-Vár-Rózsák tere között, a Kárpátok sétányon keresztülhaladó új hídon is, a Bodoni erdőben, az állatkert-városi temető-Jedd között, a Segesvári út mentén. Kerékpárokat lehet majd bérelni az állatkertnél, az orvosi egyetem közelében, a Víkenden, a főtéren, a várnál, három helyen a Tudor lakótelepen, a Sapientia egyetemen és a Ligetben. Határidő a mobilitási terv éltbe ültetéséhez nincs.
Gál Sándor a kerékpár felvonulások szervezésében oroszlánrészt vállaló, s legutóbb a kerékpárosoknak reggeli kávézást biztosító Marosszéki Közösségi Alapítvány vezetője kifejtette az elmúlt években nagyon kevés előrelépés történt a kerékpárosok biztonságának növelése, a biciklisávok felfestése területén.
Fotó: Haáz Vince
– mondja Gál Sándor, aki szerint a mobilitás tervben vannak jó elgondolások és sáv-tervek, de ezek sem véglegesek, s nem tudni, hogy mikor fogják azokat kialakítani.
Véleménye szerint a városban a földalatti és emeletes parkolóházak megépítése és az utak menti parkolások megszüntetése jelentene megoldást a kerékpárosok számára, hiszen, ha felszabadulnának a parkolóhelyek, oda nyugodtan lehetne biztonságos kerékpársávokat kialakítani. De ehhez konkrét tervek, s főleg akaratra van szükség a városvezetés részéről.
A csütörtöki, városháza körüli megmozdulás után Kádár Balázs, a tiltakozások egyik főszervezője a városi tanácsosok előtt is felszólalt, és arra kérte őket, hogy vegyék figyelembe a kerékpárosok jogos elvárásait, illetve csatlakozzanak hozzájuk pénteken 16 órakor, hogy saját bőrükön tapasztalhassák, hogy milyen nehezen lehet a városháza elől a főbb útvonalakon a gépkocsiforgalomban kerékpározni.
Jó hír a tiltakozók és minden kerékpáros számára, hogy a csütörtöki ülésen
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Két súlyos közlekedési szabályszegést is feltártak a rendőrök kedden Hargita megyében.
szóljon hozzá!