Csak részben maradtak fekvőrendőrök a megyei utakon. Más megoldásra van szükség
Fotó: Pinti Attila
Nem váltak be Hargita megyében a megyei besorolású utakra korábban kihelyezett fekvőrendőrök, egy év után már el kellett ezeket távolítani. A sofőrök és a lakók más-más okokból panaszkodtak a forgalomlassító elemekre, amelyeket ezentúl az országutakon is alkalmazott, rázó útburkolati sávok váltanak fel.
2019. október 28., 11:542019. október 28., 11:54
A fekvőrendőrök általános jellemzője, hogy a forgalom lassításán túl jelentősen megosztják a lakosságot, sokan mellettük, mások ellenük foglalnak állást.
A fekvőrendőrök közelében lakók pedig általában arra panaszkodnak, hogy éjszaka az autók keltette zaj zavarja a nyugalmukat.
A visszajelzések alapján a korábban kihelyezett fekvőrendőrök nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket
Fotó: Pinti Attila
A Hargita Megyei Tanács ügykezelésébe tartozó utakon 2017-ben több településen
Így fekvőrendőrök kerültek a 123B jelzésű útra Csíkbánkfalván, a 123C jelzésű útra Csíkszentgyörgyön, a 124-esre Csíkszentmihályon és Vacsárcsiban, a 137-esre Bögözben és a décsfalvi hídnál, valamint a 138-as jelzésű úton Fenyéden és Küküllőkeményfalván. Az eredmény viszont nem az lett, amire számítani lehetett volna:
Az már használat közben kiderült, hogy a rugalmas elemekből álló és az útburkolatba csavarokkal rögzített bukkanók a forgalom okozta igénybevételt sem bírták megfelelően,
A meglévő fekvőrendőrökön, például Csíkszentmihályon vagy Vacsárcsiban, jól látszik a rongálódás, több elemük hiányzik.
Fotó: Pinti Attila
Idén már egyetlen megyei besorolású útszakaszon sem helyeztek ki új fekvőrendőröket – tájékoztatott kérdésünkre Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. ,,Korábban a helyi polgármesteri hivatalok igénylésére helyeztük ki ezeket a sebességkorlátozó elemeket, táblákkal együtt, miután erről a helyi közigazgatás az érintett lakossággal is konzultált.
„A visszajelzések alapján azonban a korábban kihelyezett fekvőrendőrök nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mivel sok esetben a járművezetők nem tartották be a sebességkorlátozást és zajt csaptak az áthaladáskor.
– ismertette Borboly. Az elnök szerint, mellőzve a fekvőrendőröket, az országutakon is alkalmazott, rázó burkolati sávok felfestése mellett döntöttek a megyei utakon is.
Javaslatok és egyeztetés
A megyei útszakaszokon fekvőrendőrök elhelyezése, útfestések és átjárók felfestése előzetes megtervezés és egyeztetés alapján történik, amit a megyei tanács az érintett település önkormányzatával és rendőrségével folytat. A lakosság tehet javaslatokat, azonban a közúti jelzések elhelyezésekor nem lehet eleget tenni minden igénynek, elsősorban a törvényt kell figyelembe venni, továbbá nem lehet túlzsúfolni vagy alkalmatlan helyszínre helyezni ezeket – hívta fel a figyelmet Borboly Csaba.
A második fiskális csomagnak nem csak a bírák és az ügyészek nyugdíját, hanem az összes különnyugdíjat szabályoznia kell – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
Ilie Bolojan pénteken bejelentette, hogy a kormány második deficitcsökkentő csomagjának része az állami vállalatok reformja, ezen belül az igazgatótanácsaik létszámának csökkentése és a vezetőik juttatásainak korlátozása.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
A parlament épületén lévő antennák és elektromágneses mezőt generáló berendezések azonnali leszerelését kérték pénteken a szenátus alkalmazottainak szakszervezetei, arra hivatkozva, hogy a kormány korlátozni készül a veszélyességi bérpótlékot.
A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.
Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.
Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9187 lej volt májusban, 228 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.
1 hozzászólás