
Fotó: Gergely Imre
Az erre előkészített útfelületeken még befejezik a kátyúk beaszfaltozását Gyergyószentmiklóson, aztán hidegaszfalttal folytatják a gödrök számának csökkentését.
2021. november 04., 11:202021. november 04., 11:20
2021. november 04., 12:162021. november 04., 12:16
Az október második felére tervezett kátyúzás betegség és géphiba miatt nem valósulhatott meg. Október 17-én közleményben jelezte Gyergyószentmiklós önkormányzata, hogy zajlanak még útburkolat-javítási munkálatok, és azon a héten a Testvériség sugárút Virág negyedi részén folytatódik a kátyúzás. Csakhogy a Virág negyedben azóta sem történt semmilyen munkálat, és ez nem az ott lakó autótulajdonosokon múlt.
Október közepén még úgy látta Len Emil alpolgármester, hogy pár nap csúszásra lehet számítani, mert várni kellett a munkagépre, amit egy külsős cég szokott a rendelkezésükre bocsátani. Közben azonban eltelt két hét, és amint megtudtuk,
Len Emil kérdésünkre válaszolva elmondta, ennek több oka is volt, előbb a munkagép javítása nyúlt hosszabbra, mint ahogy arra számítottak, de megbetegedések is közbejöttek az alkalmazottak körében, akik a kátyúzást kellett volna elvégezzék. Ezért úgy döntöttek,
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
3 hozzászólás