
A neve előtt újabban bárói címet is visel Veres Zoltán
Fotó: Haáz Vince
Tisztázta a székelyföldi kormányzói tisztségből adódó félreértéseket Veres Zoltán, aki lényegében a Teuton Lovagrend székelyföldi vezetője.
2017. március 29., 19:062017. március 29., 19:06
2017. március 29., 19:082017. március 29., 19:08
Egy civil szervezet élére került, nem politizál, nem érdekli a közigazgatás, és semmiképp nem tart igényt Székelyföld nem létező kormányzói tisztségére – közölte sajtótájékoztatón Veres Zoltán.
ami már egészen másként hangzik azok számára, akik az utóbbi hetekben felkapták fejüket a rosszul közölt vagy értelmezett hírre. A zavaros kommunikáció miatt a marosvásárhelyi fiatalember gúny tárgyává tette magát, hisz a közösségi hálók rövid idő alatt megteltek különbnél különb élces megjegyzésekkel. Egyes kommentelők Napóleonként mutatkoztak be, mások államtitkári rangot kértek az állítólagos kormányzótól.
Volt olyan is, aki azt írta, hogy
Kérdésünkre válaszolva azt nyilatkozta, a kormányzói megnevezés és státus előnyt is, hátrány is jelent egyben, ám ugyanakkor kötelezettséggel jár. „Nem az országot vagy a térséget képviselem, ez mindössze egy régi, hagyományos megnevezés. A rend nem politizál, nem akar senkit sem leváltani vagy helyettesíteni” – szögezte le a neve előtt újabban bárói címet is viselő Veres Zoltán.
Mint Veres mondta, ő a valamikor II. András magyar király által Erdélybe is telepített lovagrend egyetlen székelyföldi képviselője. Más is beállhat a rendbe, ehhez viszont valakinek meg kell őt hívnia, majd egy megfigyelési és felmérési időszakon kell átesnie ahhoz, hogy végül ajánlás alapján döntsenek felvételéről.
Az eredetileg betegápolói tevékenység céljából Jeruzsálemben alapított német egyházi-katonai lovagrendnek nemzetiségi és vallási hovatartozástól függetlenül bárki a tagja lehet – mindössze el kell fogadnia a rend szabályzatát és méltónak kell bizonyulnia a lovagi címhez.
A rend székelyföldi célkitűzései között egy új társadalmi értékrend és irányzat megteremtése, a mesterséges konfliktusok felszámolása és a 21. századhoz méltó életforma kialakítása szerepel. Veres Zoltán szerint minél előbb vissza kell állítani a régi hagyományokat és az erdélyi szimbólumrendszert. Állítása szerint saját pénzéből a belvárosban már visszavásárolta a királyi csendőrség egykori épületét, és támogatásokból meg szeretné venni a német rendnek is nevezett teuton lovagi rend főtéri kormányzói házát.
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
szóljon hozzá!