Nem nőtt a mentős riasztások száma az ünnep alatt

A húsvéti ünnep folyamán több mint mint 182 alkalommal riasztották a Hargita Megyei Mentőszolgálat egységeit. Dr. Ambrus József orvosigazgató tájékoztatása szerint ez a szám nem haladja meg az átlagot, sőt jóval kevesebb, mint ünnepekkor lenni szokott.

Antalfi József

2011. április 26., 11:352011. április 26., 11:35

2011. április 26., 12:302011. április 26., 12:30

„Különösebb riasztás nem volt, a hívások száma is kevés volt. Minden a normális kerékvágás szerint zajlott, még csendesebb is volt viszonyítva a korábbi húsvéti ünnepekhez” – mondta dr. Ambrus József.

A mentőszolgálat diszpécserénél érdeklődve megtudtuk, hogy a 182 riasztás április 23–26. közt történt. Hétfő kora reggelig 16 alkalommal hívták őket ittas állapot miatt, 11 esetben testi sértésért, különböző görcsök (gyomor, vese epe, stb.) miatt pedig kilencszer. Betegség miatt nyolc esetben, lázas állapotért 14, magas vérnyomásos krízisért és területi hívásért 5-5 alkalommal, gyomormenésért pedig négyszer hívták a mentőket. A fent említett periódusban kétszer riasztották őket autóbaleset miatt: az egyik Homoródalmáson, a másik pedig Sikaszóban történt. A két balesetnek összesen hat sérültje volt. A diszpécser arra is kitért, hogy összesen öt esetben történt meg, hogy mire a mentő a segítségkérőkhöz ért, elhalálozott a beteg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 09., vasárnap

Fokozatosan helyreáll a vízellátás Udvarhelyszéken

A szombati áramkimaradás miatt több udvarhelyszéki településen a vízellátás is szünetelt, a szolgáltatás helyreállításán azonban folyamatosan dolgoznak – közölte vasárnap a Harvíz. A víztartályok feltöltését generátorok segítségével biztosítják.

Fokozatosan helyreáll a vízellátás Udvarhelyszéken
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Jövőre már nem kell elektromos fűtőtest az óvoda tantermeibe Székelyvarságon

Zajlik a belső ajtók cseréje, a falak szigetelése és a padlófűtés kialakítása a székelyvarsági központi óvodánál, ahol jobb körülmények várják a gyerekeket a következő tanévtől. Mindemellett a Tisztás tanyarészi óvodánál is felújítást terveznek.

Jövőre már nem kell elektromos fűtőtest az óvoda tantermeibe Székelyvarságon
2026. augusztus 08., szombat

Tizenegy település maradhat víz nélkül Udvarhelyszéken

Magasfeszültségű hálózati meghibásodás akadályozza a Harvíz működését, emiatt az egész udvarhelyszéki vízellátási zónában fennakadások alakulhatnak ki – közölte szombaton a szolgáltató.

Tizenegy település maradhat víz nélkül Udvarhelyszéken
2026. augusztus 07., péntek

Új aszfalton közlekedhetünk az ocfalvi eltérőnél is

Leterítették az első réteg új aszfaltot a 137-es megyei út azon kis szakaszán, az ocfalvi eltérő környékén, amelyet a korábbi felújításkor kihagytak. A bicikliút hiányzó részét is pótolták.

Új aszfalton közlekedhetünk az ocfalvi eltérőnél is
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

Továbbra sem tudni pontosan, honnan tör fel a mofettagáz Szejkefürdőn

Pénzt kell elkülönítsen a székelyudvarhelyi önkormányzat a szejkefürdői mofettánál feltörő gázok kielemzésére, ugyanakkor a szivárgás pontos helyét is meg kell még állapítani. A helyszínt továbbra sem szabad megközelíteni.

Továbbra sem tudni pontosan, honnan tör fel a mofettagáz Szejkefürdőn
2026. augusztus 06., csütörtök

Székelykeresztúri üzleteknél és cégeknél razziáztak a hatóságok

Ellenőrzést tartottak szerdán Székelykeresztúron a rendőrök és több hatóság munkatársai, akik üzleteknél és cégeknél vizsgálták a kereskedelmi, munkaügyi, fogyasztóvédelmi és őrzési előírások betartását. Összesen több mint 50 ezer lejre bírságoltak.

Székelykeresztúri üzleteknél és cégeknél razziáztak a hatóságok
2026. augusztus 06., csütörtök

Több száz évre tekinthet vissza a múltba, aki belép a felújított agyagfalvi templomba

Láthatóvá vált a Szent László-legenda töredéke és Jézus szenvedéstörténetének három jelenete az agyagfalvi református templomban, amely átfogó felújításon esett át. A beruházás történelmi, lelki és turisztikai szempontból is jelentős.

Több száz évre tekinthet vissza a múltba, aki belép a felújított agyagfalvi templomba
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

Másfél hétig buszok helyettesítik a vonatokat a Székelyudvarhely–Segesvár vonalon

Vasúti pályafelújítási munkálatok miatt augusztus közepén vonatpótló buszok szállítják az utasokat a Székelyudvarhely–Segesvár vasútvonalon.

Másfél hétig buszok helyettesítik a vonatokat a Székelyudvarhely–Segesvár vonalon
2026. augusztus 05., szerda

Idén is lesz hagyományőrző kézműves tábor Nyikómalomfalván

Tizenkettedik alkalommal szervezik meg a Nyikómalomfalvi Hagyományőrző Kézműves Tábort, ahol a gyerekek a székely népi hagyományokkal, kézműves mesterségekkel és különböző művészeti foglalkozásokkal ismerkedhetnek meg augusztus 10. és 14. között.

Idén is lesz hagyományőrző kézműves tábor Nyikómalomfalván
2026. augusztus 04., kedd

Új esélyt kapott a székelykeresztúri inkubátorház: ismét van pénz a beruházásra

Új finanszírozási szerződést írt alá Székelykeresztúr önkormányzata és a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség a vállalkozói inkubátorház megvalósítására. A korábban meghiúsult projektet most új pályázati ciklusban indítják újra.

Új esélyt kapott a székelykeresztúri inkubátorház: ismét van pénz a beruházásra
Hirdetés