Hirdetés
Hirdetés

Nem népszerű, mégis sikeres kezdeményezés: ötször nagyobb adó az elhanyagolt ingatlanok tulajdonosaira

A várban levő épületek nagy többségét már restaurálták •  Fotó: Gálna Zoltán

A várban levő épületek nagy többségét már restaurálták

Fotó: Gálna Zoltán

Szebb lett Segesvár, amióta több mint két tucat házat restauráltak, felújítottak a tulajdonosaik, elsősorban amiatt, mert ötszörös adó kirovásával „fenyegették meg” őket.

Simon Virág

2019. július 02., 11:002019. július 02., 11:00

Bár a törvény lehetővé teszi a helyi önkormányzatoknak, hogy megemelt adót vessenek ki azon ingatlanok tulajdonosaira, akik elhanyagolják az épületek felújítását és ezek csúfítják a városképet, kevés helyen élnek ezzel a lehetőséggel.

Mint Tóth Tivadar segesvári alpolgármestertől megtudtuk,

a segesvári helyi tanács tagjai megelégelték, hogy a turisták ezreit vonzó középkori lakott várban és könyékén is több elhanyagolt épület van. 2016-ban elfogadták azt a határozatot, amely kimondja, hogy az elhanyagolt épületek tulajdonosaira ötszörös adót vethetnek ki.

2017-ben első körben értesítették azokat a tulajdonosokat, amelyeknek ingatlanjait javításra szorulónak ítélte meg az urbanisztikai bizottság. Határidőt szabtak meg nekik, hogy elindítsák a felújítási folyamatot. Amennyiben semmi előrelépés nem történt ez ügyben, szintén helyi tanácsi határozattal, cím és név alapján kirótták rájuk az ötszörös adót. Ez azt jelentette, hogy ha egy magánház esetében az évi adó 500 lej volt, akkor 2500 lejt kellett törleszteni. De

olyan épületegyüttes is volt, amelynek az évi adója így 70 ezer lejre emelkedett.

Minden évben újabb és újabb ingatlanok kerültek fel a „szégyenlistára”, és értesítették tulajdonosaikat, hogy lépniük kell.

Hirdetés

„Nem volt népszerű intézkedés, de eredményesnek mondható. Napról napra szebb és gondozottabb  Segesvár, s méltó módon tudja fogadni a nyári időszakban tömegesen hozzánk érkező turistákat. Az elmúlt években az intézkedésnek köszönhetően legalább harminc épületet felújítottak. Olyan neves ingatlanok is vannak közöttük, mint a volt magyar kereskedelmi kamara épülete, amelyben most egy étterem működik. Abban az esetben, ha a tulajdonos nem tudta vagy nem akarta felújíttatni az épületet, eladásra kínálja, hogy befektetők tegyék meg ezt. Ez történik például a volt takarékpénztár épületével” – mondta az alpolgármester.

Idén is húsz ingatlan tulajdonosát értesítették arról, hogy fel kell újítania épületét, másképp 500 százalékkal nagyobb adóra számíthat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve

Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve
2026. június 11., csütörtök

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében

Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében
2026. június 11., csütörtök

Eugen Tomac szerint folytatni kell a Bolojan-kormány jó kezdeményezéseit

Eugen Tomac csütörtökön kijelentette, hogy folytatni kell a Bolojan-kormány „jó kezdeményezéseit”, ugyanakkor sokkal világosabban kell kijelölni Románia közpolitikai prioritásait.

Eugen Tomac szerint folytatni kell a Bolojan-kormány jó kezdeményezéseit
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Eljuttatja a kormányprogramot a pártoknak Eugen Tomac, hogy utána újra tárgyalhasson velük

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök közölte, hogy csütörtök folyamán eljuttatja a pártokhoz a parlament elé terjesztendő kormányprogramot, és újabb konzultációt kezdeményez velük.

Eljuttatja a kormányprogramot a pártoknak Eugen Tomac, hogy utána újra tárgyalhasson velük
2026. június 11., csütörtök

Pénzt, telefont és autót is elloptak egy udvarhelyszéki férfitól

Őrizetbe vett két férfit a rendőrség, miután egy 68 éves férfi otthonából pénzt és telefont, az udvarról pedig egy személyautót tulajdonítottak el – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Pénzt, telefont és autót is elloptak egy udvarhelyszéki férfitól
2026. június 11., csütörtök

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Románia az azonnali törlesztésnél kedvezőbb megoldást keres a Pfizerrel szembeni 680 millió eurós tartozás kifizetésére

Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter csütörtöki bejelentése szerint Románia az azonnali törlesztésnél kedvezőbb megoldást keres a Pfizerrel szembeni 680 millió eurós tartozás kifizetésére, hogy kímélje a költségvetést.

Románia az azonnali törlesztésnél kedvezőbb megoldást keres a Pfizerrel szembeni 680 millió eurós tartozás kifizetésére
2026. június 11., csütörtök

Tíz év börtönt is kaphat, aki kiskorúakat bántalmaz

Elfogadta a Parlament azt a törvénytervezetet, amely jelentősen szigorítja a kiskorúakkal szembeni bántalmazás miatt kiszabható büntetéseket, ezzel is erősítve a gyermekek védelmét – olvasható az RMDSZ honlapján.

Tíz év börtönt is kaphat, aki kiskorúakat bántalmaz
2026. június 11., csütörtök

Begorombul az időjárás, Hargita és Kovászna megye egy részére is érvényes a másodfokú viharriasztás

Viharosra fordul az időjárás az ország nagyrészében csütörtöktől. A csíkszeredaiakat Ro-Alertben is figyelmeztették a viharriasztásra, amiben a katasztrófavédelem kihangsúlyozza, hogy a szélsőséges időjárás idején mindenki gondoskodjon a biztonságáról.

Begorombul az időjárás, Hargita és Kovászna megye egy részére is érvényes a másodfokú viharriasztás
Hirdetés