
Fotó: Gergely Imre
Vannak akik örülnek a Fenyő Szövetség kezdeményezésének és támogatják, mások ellenben hallani sem akarnak arról, hogy megrögzött szokásukról lemondjanak, és ne parkoljanak a járda melletti egykori zöld sávban. A gyergyószentmiklósi civil szervezet munkája már látható.
2021. május 15., 16:352021. május 15., 16:35
Az újonnan alakult gyergyószentmiklósi civil szervezet, a Fenyő Szövetség Egyesület célul tűzte ki, hogy újra zöldítse azokat az utcákat, városrészeket, ahol egykor zöld gyep és fák voltak, de az évek alatt ezek eltűntek, mert az emberek autós parkolónak használják őket. Az első nagyobb akciójukat a Bucsin negyed egyik forgalmas és zsúfolt útján tervezik, és ezen a hétvégén nekikezdenének a munkának. Ha az ott lakók is úgy állnának hozzá.
„Vegyes a tapasztalat: azt látjuk, hogy a környéken lakók egy része – főként a fiatalok – helyeslik az elképzelésünket és már nem parkolnak a rendbetételre váró részeken.
– osztotta meg tapasztalatait Musulin Péter, a kezdeményezés elindítója. Elmondta azt is, hogy a városháza illetékese jelezte számára, hogy a közterületen végezett szépítő munkához szükséges engedélyt (amit egy hónapja kérvényezett) meg fogja kapni, mert az önkormányzatnál jónak tartják a kezdeményezését. Még két aláírás hiányzik a papírról, de arra számít, ez is meglesz.
Fotó: Gergely Imre
A Fenyő Szövetség arra kérte az ott lakókat, hogy csütörtök estig keressenek autójuknak más parkolóhelyeket és a későbbiekben hagyják szabadon az újragyepesítésre váró helyeket. Ha felhívásuk eredménytelen marad, az autók egy része továbbra is ott lesz, akkor megnézik, hogy mit tehetnek a továbbiakban. A kezdeményező szerint ugyanis
Kénytelenek lesznek továbblépni, és más, hasonló projektekbe kezdenek. Felkérhetnék esetleg a helyi rendőrséget, hogy ők szólítsák fel az embereket, de nem akarják ezt. Attól tartanak, hogy utóbb azzal szembesülnének, hogy a lakók egyetértése hiányában „erőszakkal” megszépített helyeken másnap újra autók parkolnak.
Fotó: Gergely Imre
Musulin Péter és társai az elmúlt héten már akcióba lendültek, visszaültették azokat a fákat a Szent István templom mellett, amelyeket valakik kitörtek, és visszaállítottak itt egy fém oszlopot is, amely valamikor az autósok elől zárta le a behajtást a térre, de valaki eltávolította. Itt még a kitaposott gyepet is újraélesztenék. A Lidl áruházzal átellenben egy elhanyagolt, magántulajdonban lévő területet is rendbe tettek a tulajdonos beleegyezésével. Kavicsos sétányt alakítottak ki, egy kis domb is kialakult, amit füvesítenek, és fákat ültetnek még ide.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!