
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Egyelőre úgy tűnik, hogy megtarthatják a hagyományos húsvéti szertartások nagy részét Gyergyószentmiklóson. Virágvasárnap pimpószentelés lesz a városi temetőben, valamint három templom udvarán is.
2021. március 26., 14:122021. március 26., 14:12
Gyergyószentmiklóson a virágvasárnapi egyházi liturgiának egyik legfontosabb eseménye a barkaszentelés, vagy ahogyan térségünkben nevezik, a pimpószentelés. Tavaly a járványhelyzet miatt nem volt lehetőség arra, hogy a hagyományos módon tartsák meg a szertartást, mindenki a kapujára, ablakába tehette ki az ágakat, amelyeket megszenteltek a várost körbejáró papok. Idén azonban a temetőben és három templom udvarán is lesz pimpószentelés.
Virágvasárnap 10.30-kor kezdődik a városi temetőben a barkaszentelés szentmise keretében. Az utcán nem szabad megállni, csak a kerítésen belül tartózkodhatnak a hívek. A Szent István-templomban mindhárom szentmise részeként, tehát 8.30-tól, 11 és 18 órától is tartanak pimpószentelést. A Munkás Szent József-templomban fél kilenctől, az örmény katolikus templomban a 9 óra 45 perckor kezdődő szentmisén lesz barkaszentelés.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy a hagyományos nagyszerdai keresztutat, a határkerülést, az ételszentelést megtarthatják-e Gyergyószentmiklóson, ez a nagyhét elején derül majd ki.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Sárga jelzésű hőségriasztás lesz érvényben szombaton az ország területének háromnegyedén.
A gázolaj literenkénti ára ismét meghaladja a 10 lejt, a benzin ára pedig a 10 lejes lélektani határt ostromolja miután az OMV-Petrom hálózat ismét árat emelt péntektől.
Két városban is medve jelenlétére figyelmeztették a lakosságot Hargita megyében csütörtök este és péntek reggel.
Kimenekítették a betegeket csütörtök este a Bihar megyei vaskohsziklási pszichiátriai kórházból egy tűzeset miatt – közölte az egészségügyi minisztérium.
Az időjárás idén is komoly terméskiesést okozott a gyümölcsöskertekben, a szélsőséges jelenségek és kilengések pedig olyan gyakran ismétlődnek, hogy a szakember szerint már a kert megtervezésénél, a csemeték kiválasztásánál is muszáj ezzel számolni.
Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.
Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.
szóljon hozzá!