Két évnyi próbálkozás után döntött a székelyudvarhelyi Ave Hargita hulladékgazdálkodási vállalat: azt tervezik, hogy jövő héttől (január 18-tól) kezdődően három hónapos próbaidőre lezárják tizenhét toronytömbház úgynevezett „szemétcsúszdáját”.
2010. január 11., 16:382010. január 11., 16:38
2010. január 11., 17:312010. január 11., 17:31
Székelyudvarhely nyolc- és tízemeletes tömbházaiban – mint ismeretes – egy olyan csőrendszer található, mely lehetővé teszi a lakók számára, hogy minden emeletről leöntsék a szemetet egy, a tömbház aljában található zárt tározóba. Ezek lezárását tervezi az Ave Hargita hulladékgazdálkodási vállalat, hisz mint mondják, ez a rendszer higiéniai szempontból közel sem megfelelő: a tározók mocskosak, büdösek, patkányokkal vannak teli, illetve azokat nem is lehet megfelelőképpen kitakarítani.
\"Mindenki lejár az emeletről bevásárolni, különböző dolgait intézni, egyúttal a hulladékot is levinné a tömbház közelében kialakított gyűjtőponthoz\" – ennyi változtatásról van szó Hartdégen Gergely, az Ave Hargita műszaki igazgatója szerint. A lakók tiltakoznak a kezdeményezés ellen. Mint – többek között – ellenérvként felhozták: nem lehet elvárni az idősebb személyektől, hogy ha nem megy a lift, akkor cipeljék a szemetüket.
A témáról bővebben a keddi Udvarhelyi Híradóban.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.
Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.
Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.
Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.
Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.
Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.
Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.
Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.
Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.
szóljon hozzá!