Fotó: Cseke Csilla/MTI
A gyergyószentmiklósi 4S Street lett az év zenekara a Petőfi Zenei Díjátadón, ami azt jelenti, hogy a Bagossy Brothers Company tavalyi sikere után másodszor is gyergyószentmiklósi együttes kapta a legtöbb szavazatot. A zenekar tagjai hatalmas elismerésnek tartják a díjat.
2022. január 24., 20:142022. január 24., 20:14
„Decemberben hívott fel a menedzserünk, hogy jelölést kaptunk a Petőfi Zenei Díjra az év zenekara kategóriában.
Személy szerint én azt hittem, hogy az év felfedezettje kategóriában jelöltek, de januárban, amikor a Petőfi TV közzétette, hogy az év zenekara kategóriában vagyunk, muszáj volt elhiggyük.
– mondta el Alin Nicuță, a zenekar énekese. Hozzátette, a másik nagy öröm számukra, hogy egymás után két évben is idejött Gyergyószentmiklósra a díj. Tavaly a Bagossy Brothers Company, most a 4S Street kapta meg a rangos zenei elismerést.
A 4S Street lett az év zenekara, Köteles Leander az év férfi előadója, Deva pedig az év női előadója. A Petőfi Zenei Díjakat a megújult Duna televízióban közvetített kétórás showműsorban adták át vasárnap este.
A 4S Street előtt a díjnak köszönhetően várhatóan újabb ajtók nyílnak meg, ott lehetnek többek között a jelentősebb magyarországi fesztiválokon. A tavasz folyamán turnézni készülnek, az erdélyi és magyarországi fellépések helyszínei és időpontjai hamarosan nyilvánosak lesznek. Ebben az évben több új dalt terveznek kiadni, és készülnek a harmadik nagylemezük megjelentetésére.
Mint arról beszámoltunk, a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját, Petőfi Sándort formázó szobrokat immár hatodik alkalommal adták át. A Petőfi Zenei Díjátadón a 4S Street lett az év zenekara, Köteles Leander az év férfi előadója, Deva (Takács Dorina) pedig az év női előadója. Az életműdíjat idén a Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és zeneszerző Szakcsi Lakatos Béla vehette át.
Nyelvünkben, zenénkben, szívünkben összetartozunk mottóval szervezték meg a Felső-Maros menti települések fesztiválját, amely a Sodrásban nevet viseli. A hivatalos megnyitó pénteken volt, a szórakoztató programok szombaton és vasárnap zajlanak.
A tyúkokat pusztította a medve hajnalban az egyik koronkai udvarban, és amikor a házból zajt hallott bocsaival odébbállt. A szomszédos településeken is gyakran feltűnnek a nagyvadak, gyermekeiket féltik a lakók.
Terrorizmus gyanújával helyeztek előzetes letartóztatásba egy 33 éves férfit Beszterce-Naszód megyéből, miután több kisméretű robbanószerkezetet készített és tesztelt otthonában, valamint annak környékén.
Kató Béla erdélyi nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Két nagy múltú háromszéki könnyűipari vállalat, az Olt textilgyár és a Secuiana Rt. összesen 146 alkalmazottól válik meg a következő hetekben. A helyzetről Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség vezetője beszélt a Székelyhonnak.
Ilie Bolojan kormányfő pénteken a helyi és központi közigazgatás reformjának fontosságát hangsúlyozta, megjegyezve, hogy hamarosan meghatározzák azt az alkotmányos módot, amellyel meg lehet tiltani az állami fizetés és a nyugdíj halmozását.
Kihirdette pénteken Nicușor Dan államfő az autonóm szabályozó hatóságok működésének hatékonyabbá tételét célzó törvényt.
A hivatalba lépése óta eltelt 100 napban a kormány meghozta a Románia pénzügyi hitelességének visszaszerzéséhez szükséges intézkedéseket – jelentette ki pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök.
A miniszterelnöki kancellária 17 Dacia Duster haszonjárműre kötött tartós bérleti szerződést, amellyel a júniusi kiadások tizedére faragták az autóbérlés költségeit – közölte Mihai Jurca, a miniszterelnöki kancellária vezetője.
Elítélték a tanügyi szakszervezetek a kormány döntését, amellyel 2026-ra halasztotta a pedagógusoknak bírósági határozattal megítélt bérkülönbözetek kifizetését.
szóljon hozzá!