
Eddig a munkálatok legtöbb tíz százalékát végezte el a kivitelező
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nem dolgozik, ugyanakkor már csak ügyvédek közvetítésével tartja a kapcsolatot megrendelőjével az olasz cég, amelyet a közbeszerzési eljárást követően Hargita Megye Tanácsa bízott meg a 124 millió lejes udvarhelyszéki útfelújítással. A jelek szerint jó eséllyel szerződést kell bontani a vállalkozóval, és az is előfordulhat, hogy vissza kell fizetni az építkezés érdekében megpályázott összeget az Európai Uniónak.
2023. március 07., 21:042023. március 07., 21:04
2023. március 08., 12:482023. március 08., 12:48
Öt éve nyert európai uniós támogatást Hargita Megye Tanácsa összesen 48,33 kilométernyi megyei besorolású út teljes felújítására Bikafalvától Kányádon és Székelypeteken át Brassó megye határáig, valamint a Kányád-Székelydálya-Városfalva és a Városfalva-Oklánd-Kovászna megye határa szakaszokon.
Eleinte a bonyodalmas tervezéssel, illetve az építkezéshez szükséges engedélyek beszerzésének nehézkes menetével, végül a sikertelen közbeszerzési eljárásokkal indokolta a megyei tanács vezetősége a projekt kivitelezésének elhúzódását. Még
2019 végén a megyei önkormányzati képviselők többségének szavazatával 50 millió lejig terjedő hitelvonalat létesíthetett az intézmény, amelynek az volt a célja, hogy felgyorsítsa a kifizetéseket a majdani kivitelezőnek.
Végül ez sem gyorsította fel túlságosan a bürokratikus folyamatot, hiszen végül csak 2021 tavaszán sikerült megkötni a kivitelezési szerződést egy olasz vállalattal. A konkrét munka ugyanakkor csak hónapokkal később kezdődött el.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A munkálatok kivitelezésével megbízott cég az elmúlt időszakban nagyobbrészt csak a projektben szereplő utak kövezett szakaszain dolgozott (Kányád-Székelydálya, Kányád-Székelypetek). Ezeken a részeken
Fotó: Erdély Bálint Előd
Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke már tavaly ősszel jelezte megkeresésünkkor, hogy
A lakosság által jelzett panaszokat is jogosnak találta, miszerint a vállalat csak minimálisan végezte el a szerződésben rábízott útkarbantartási munkálatokat a projektben érintett szakaszokon, amelyekkel a zavartalan közlekedést kellett volna biztosítania. Ezt legutóbbi beszélgetésünkkor is kiemelte, jelezve, hogy
Fotó: Erdély Bálint Előd
Annak ellenére, hogy a munkának csak legtöbb tíz százaléka van elvégezve, a megyei tanács azt tapasztalja, hogy a kivitelező elhagyta a helyszínt – jelentette ki Bíró. Noha több felszólítást is küldtek az építkezés folytatására, a kivitelező nem használta ki erre a kedvező téli időjárást. A megyei tanács alelnöke szerint
„A kommunikációból, meg a többi tényezőből én azt látom, minden abba az irányba halad, hogy búcsút vegyünk egymástól, vagyis felbontsuk a szerződést. Természetesen ennek módjáról jó eséllyel szöges ellentétben áll a mi és az ő álláspontjuk, hiszen
– fogalmazott, megjegyezve, hogy egyelőre semmi sem utal arra, hogy a kivitelező folytatni szeretné az építkezést. Bíró szerint ezt támasztja alá az is, hogy információi alapján a vállalat jelentős tartozásokat halmozott fel az udvarhelyszéki beszállítóinál, amelyeket nem hajlandó törleszteni. Éppen ezért már az ottani cégek sem biztosítanak számukra hitelt. A megyei tanács alelnöke
Fotó: Erdély Bálint Előd
Utóbbit garantálja, hogy EU-s finanszírozású projektről van szó, ráadásul egy hitelvonalat is nyitottak ezzel a céllal. Tehát meg sem kellett volna várni a pályázaton belüli elszámolásokat és az ehhez kapcsolható ellenőrzéseket, ennél hamarabb hozzájutottak volna pénzhez az elvégzett építkezés mértékétől függően.
– közölte.
Nehéz helyzetben van a megyei tanács, hiszen a pályázat során megkötött finanszírozási szerződés határideje idén lejár – erősítette meg lapunknak Bíró. Éppen ezért
Az elöljáró egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy mi lesz a végső megoldás, jelenleg kiutat szeretnének találni a mostani helyzetből.
Mindezt nem csak irányunkba teszi így, hanem a beszállítói esetében is. Ettől függetlenül mi úgy dolgozunk tovább, mint akik meg akarják valósítani a projektet. Persze más lehetőségekben is gondolkodunk, például azon, hogy miként tudjuk a leggyorsabban újból meghirdetni a projektet egy közbeszerzési eljáráson, ha valóban szerződést kell bontsunk a jelenlegi kivitelezővel” – jegyezte meg Bíró Barna Botond.
Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.
Emésztőgödörbe esett pónilovat mentettek ki vasárnap a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltóegyesület tagjai Alsóboldogfalván.
Lakóházban csaptak fel a lángok hétfőn este Vidrátszeg főutcáján, a tűzoltók már elkezdték az oltást – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.
Egyhangúlag fogadta hétfőn a kormánykoalíció az államigazgatást érintő reformcsomagot, valamint a tervezett gazdaságélénkítő intézkedéseket. Az ülésen több adókedvezményről is döntöttek – adta hírül a Nemzeti Liberális Párt sajtóosztálya.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül – közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít – jelenetette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.
Habár még vannak hátra munkálatok, beköltözhet új, háromszobás házába az a négygyermekes gyergyószentmiklósi család, amelynek otthona egyetlen év alatt épült fel civilek, vállalkozók, a sajtó és az egyház szoros együttműködésének köszönhetően.
A következő két hétben a hegyvidék kivételével az ország nagy részén többnyire fagypont fölötti nappali hőmérsékleti értékek várhatók, csapadékra február utolsó napjaiban és március elején van kilátás.
A 8,2 lejt is meghaladta a gázolaj literenkénti ára egyes töltőállomásoknál – például Csíkszeredában is –, és a következő időszakban akár 8,3–8,5 lejre is emelkedhet – mutat rá elemzésében az Intelligens Energia Egyesület.
szóljon hozzá!