
Fotó: INFO TRAFIC jud. COVASNA
Elsőbbségadás elmulasztása miatt következett be a keddi, két személy sérülésével járó baleset Szentivánlaborfalva és Réty között – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2025. június 18., 17:382025. június 18., 17:38
2025. június 18., 17:392025. június 18., 17:39
A rendőrség elsődleges vizsgálatai szerint a balesetet az okozta, hogy egy autó, amely a Réty községhez tartozó Komollóról kanyarodott ki az országútra nem adott elsőbbséget a Bákó felől Brassó irányába szabályosan közlekedő járműnek.

Félsávon halad a forgalom a 11-es országúton a Kovászna megyei Réty községnél miután két autó ütközött kedden délután. A balesetben ketten sérültek meg.
A balesetben mindkét jármű utasai közül egy-egy személy megsérült. A sérültek elsősegélyben részesültek a helyszínen, majd további kivizsgálás céljából a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba szállították őket.
A két sofőr alkoholszondás vizsgálata negatív eredményt hozott, ugyanakkor vérmintát is vettek tőlük a pontos alkoholszint megállapítása érdekében.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indított bűnvádi eljárást, a nyomozás ügyészi felügyelet mellett folytatódik.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
szóljon hozzá!