Nehezen járható utak Hargita megyében

Nehéz útviszonyok között közlekedhetnek a gépjárművek Hargita megyében. Egy kidőlt fa szerda hajnalban elzárta a Hargitafürdő felé vezető utat, a rönköt a délelőtt folyamán egy hókotró távolította el az úttestről, járhatóvá téve azt.

Létai Tibor

2012. január 25., 11:292012. január 25., 11:29

2012. január 25., 17:202012. január 25., 17:20

Az országutak hótalanítása folyamatosan történik – mondta érdeklődésünkre Cătălin Romanescu, az országos útügyi igazgatóság Hargita megyei kirendeltségének vezetője. Kifejtette, a havazás miatt hajnalban súlykorlátozást vezettek be a Székelyudvarhely és a Kománfalva felé vezető országutakon.

Az útviszonyok miatt korlátozták a 7,5 tonnát meghaladó teherautók közlekedését. Udvarhely felé ezt a korlátozást 11 óra körül megszüntették, viszont a Gyimesek felé vezető országúton az erős szél miatt még fenntartják azt – fogalmazott az igazgató.

Információk szerint a megyei utak hótalanítására a hatóságoknak nem áll rendelkezésre elegendő pénz. A megyei tanács az így megspórolt összeget az utak aszfaltozására kívánja költeni. Pillanatnyilag a megyei utakon télies viszonyok között lehet közlekedni, maximum 40 km/óra sebességgel.

Frissítve: A Kománfalva felé vezető DN12A számú országóton délután fél háromkor feloldották a súlykorlátozást.

Emil Boc miniszterelnök a meteorológiai viszonyokkal kapcsolatos videokonferenciát tartott a megyék prefektusaival szerda délután. Felhívta a kormánymegbízottak és az alárendelt intézmények vezetőinek figyelmét a kialakult helyzetre. A többi között kérte a helyi hatóságokat, hogy a lehetőségekhez mérten tegyenek meg mindent a lakosság támogatására, az útakon közlekedők biztonságára. Ugyanakkor a mentőszolgálatokat arra biztatta, hogy vegyék fel a kapcsolatot a szomszédos mentőszolgálatokkal is, hogy vészhelyzet esetén tudjanak együttműködni - magyarázta Boc.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben

Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben
2026. április 22., szerda

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról

A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról
2026. április 22., szerda

Újra fogad látogatókat a múzeum, de változtak a szabályok

Újra megnyitotta kapuit a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, de a látogatás új szabályokhoz kötött. Egyszerre legfeljebb két csoport tartózkodhat az épületben, az előzetes bejelentkezést pedig főként a szervezett csoportoktól kérik.

Újra fogad látogatókat a múzeum, de változtak a szabályok
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Egy órára Jeruzsálemmé vált a gyergyószentmiklósi Szent István tér

Különleges lelki utazás részesei lehettek vasárnap délután a gyergyószentmiklósiak: a Passió misztériumjátéka nemcsak felidézte, hanem átélhetővé is tette Krisztus szenvedéstörténetét.

Egy órára Jeruzsálemmé vált a gyergyószentmiklósi Szent István tér
2026. április 16., csütörtök

Létszámcsökkentés Gyergyószentmiklóson: 25 állás szűnik meg

Az átszervezés nyomán 25 állást szüntetnek meg, ezek közül jelenleg hat betöltetlen – elfogadta a gyergyószentmiklósi testület azt a határozatot, amely a polgármesteri hivatal működését a kormány által előírt kötelező létszámplafonhoz igazítja.

Létszámcsökkentés Gyergyószentmiklóson: 25 állás szűnik meg
2026. április 16., csütörtök

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson

Elszállítják a zöldhulladékot a magánházaktól, a lombtalanítási akció április 20. és 26. között lesz Gyergyószentmiklóson.

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson
Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson
2026. április 16., csütörtök

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson

Hirdetés