
Illusztráció
Nehezen alkalmazhatók azok a 26 év alatti a fiatalok, akik eddig még nem vállaltak munkát és semmilyen képesítésük nincs – állapította meg Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója.
2018. március 20., 17:152018. március 20., 17:15
Az intézményvezető keddi sajtótájékoztatóján elmondta, folyamatban van a fiatal munkanélküliek elhelyezkedését támogató EU-s projekt, próbálják felkutatni, nyilvántartásba venni, majd bevonni őket a munkaerőpiacra, ám ez nem könnyű feladat.
Az adatbázisba kerülő fiatalok egy kérdőívet kell kitöltsenek, ez alapján négy kategóriába sorolhatók, a könnyen, közepesen, nehezen és nagyon nehezen alkalmazhatók. A könnyebben alkalmazható kategóriákba azok kerültek, akik legalább a nyolc osztályt elvégeztek.
Kelemen Tibor elmondta, ők azok a vidéki fiatalok, akik még két osztályt sem végeztek, nehezükre esik az írás-olvasás, számukra kénytelenek voltak egyszerűsített kérdőívet összeállítani, mert a bonyolult kérdésekkel már nem tudnak megbirkózni. Az igazgató elmondta,
Ezenkívül a nagyáruházakban takarítanának, vagy mozgatnák az árut. Nehézséget okoz az is abban, hogy megfelelő állást találjanak számukra, hogy
Kelemen Tibor szerint, a többség számára a Második esély program jelentene megoldást, hogy az elmaradt tanulmányaikat pótolják, megtanuljanak írni és olvasni. A felnőtteknek indított elemi osztályok most már kizárólag az oktatási minisztérium hatáskörébe tartoznak, így kevés az esély arra, hogy különböző szubvenciókkal motiválják a fiatalokat arra, hogy újra beüljenek az iskolapadba. Néhány évvel ezelőtt még a biztos havi jövedelem reményében tanultak, azonban ilyen körülmények között inkább vállalnak napszámot, vagy elmennek külföldre.
Kelemen Tibor hangsúlyozta, nagyon alacsony a munkanélküliségi mutató, 4 százalék körül van, sok az ajánlat, februárban például 135 meghirdetett állást nem tudtak betölteni.
– szögezte le a igazgató. Hozzátette, Kovászna megyében az EURES európai munkaközvetítőn keresztül 14-en keresnek külföldi munkát, ám a háromszékiek nem szívesen dolgoznak a mezőgazdaságban, inkább az ipar vagy a szolgáltatások területén szeretnének külföldön munkát találni.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
2 hozzászólás