
Fotó: Presidency
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete mindig is erős szövetség volt és az is marad, és szükségünk van egy erősebb Európára egy erősebb NATO-n belül - jelentette ki szerdán Mark Rutte NATO-főtitkár a Bukaresti Kilencek csúcstalálkozójának végén.
2026. május 14., 08:542026. május 14., 08:54
A Nicușor Dan román és Karol Nawrocki lengyel államelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Rutte kiemelte, hogy a Cotroceni-palotában megszervezett találkozó „szilárdan kapcsolódik a NATO-hoz és a transzatlanti kapcsolatokhoz”.
A B9-csúcs résztvevői által aláírt közös nyilatkozattal kapcsolatban Rutte megismételte, ami a dokumentumban is szerepel:
Rutte kiemelte továbbá, hogy a Volodimir Zelenszkijjel folytatott megbeszélésen a csúcstalálkozón részt vevő vezetők megvitatták, mit lehetne még tenni a háborúban álló ország támogatására.
– mutatott rá a NATO-főtitkár.
Mark Rutte kitért arra is, hogy „egy erősebb Európa egy erősebb NATO-ban az USA-val való szövetséget jelenti”. Felidézte, hogy az Egyesült Államok elnökével folytatott legutóbbi egyeztetésén „némi csalódottságot” érzett Donald Trump részéről. Azt is hangsúlyozta, hogy
Ennek kapcsán Rutte kitért arra is, hogy a Bukaresti Kilencek közös nyilatkozatában megjelenő NATO 3.0 fogalom „a következő logikus lépés” a szövetség történetében.
Ez azt jelenti, hogy Európa egyre nagyobb részt vállal a saját konvencionális védelmében, ami lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy nagyobb figyelmet fordítson más térségekre.
A NATO elnöke üzent is Donald Trumpnak: „Európa meghallotta a kérését, és ennek megfelelően cselekszik. (...) Óvatos vagyok, de optimista az ankarai NATO-csúcstalálkozót illetően” – tette hozzá az Agerpres beszámolója szerint.
Riasztást rendeltek el csütörtökön reggel az egyik costinești-i strandon, miután a turisták egy drón maradványait fedezték fel a tenger vizében, nagyon közel a parthoz. A hatóságok most intézkednek.
A Nuclearelectrica csütörtök reggel megkezdte a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött leállítását.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
szóljon hozzá!