
A csíkszeredai Harvíz Rt. alkalmazottai – a vállalat szakszervezetének támogatásával – tiltakozások sorozatát kezdeményezték, azt követően, hogy szeptember elsejétől megvonták tőlük az addig biztosított ételjegyeket.
2010. november 04., 16:232010. november 04., 16:23
2010. november 04., 17:002010. november 04., 17:00
Első lépésben japánsztrájkba kezdtek, majd ennek sikertelensége nyomán közel hatvanan a csíkszeredai városháza elé vonultak, transzparenseket emelve a magasba, jelszavakat skandálva, ezáltal hangsúlyozva akaratukat a városháza, illetve a regionális víz- és csatornaszolgáltató vezetői felé.
Zólya László, a Harvíz Rt. vezérigazgatója november 3-án levelet írt a szakszervezetnek, melyben kompromisszumos megoldást javasol az elégedetlenkedőknek. Kifejtette: a dolgozókat, a szakszervezetet nem lehet elítélni, amiért kifejezték törvényes úton nemtetszésüket az étkezési jegyek megvonásáért, viszont szeretné, ha megértenék, hogy a cég most olyan helyzetben van, amikor ezeknek a jogoknak a szolgáltatását fel kell függeszteni. Természetesen napirenden tartják az ügyet, és igyekeznek a lehető legrövidebb időn belül olyan gazdasági helyzetet teremteni a regionális vízszolgáltatón belül, hogy visszaadhassák az ételjegyeket – fogalmazott az vezérigazgató.
Nagy reményük nincs követelésük megvalósulását illetően, de továbbra is keresik a megoldást, és pozitívan értékelik a vállalat vezetőségének hozzáállását – nyilatkozta megkeresésünkre Geréd V. Zoltán, a Harvíz Rt. szakszervezetének elnöke. Elmondta: a Harvíz Rt. vezetőtanácsa határozatban döntött arról, hogy ha a vállalat teljesíti a minimális 5 százalékos profitot, az ezen felül megvalósított profitot az alkalmazottak között étkezési jegyek formájában szétosztják. A határozatot a tulajdonosnak még jóvá kell hagynia. A szakszervezet még nem döntött arról, hogy elfogadják-e ezt a megoldást, viszont az ügy jogi útra terelését szeretnék elkerülni, persze, végső megoldásként nem zárkóznak el ettől a lehetőségtől sem – fogalmazott Geréd.
Mintegy 7,5 millió lejt csoportosítottak át csibai utcák leaszfaltozására az Anghel Saligny program finanszírozásából a csíkszeredai önkormányzati képviselők szerdai, rendkívüli ülésén.
Elsüllyedt szerda reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben, folyamatban van az incidenskor a fedélzeten lévő személyek keresése és mentése – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.
Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.
Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján
Erősebben ösztönözné az állam a sérülékenyebb munkavállalói kategóriákba tartozók alkalmazását. Új támogatásokat hagytak jóvá, több, már meglévőt módosítottak – ezek között szigorítások is vannak –, a kérdés már csak az, hogy lesz-e pénz mindegyikre.
Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.
Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.
Az adóhatóság (ANAF) alkalmazottjának adta ki magát egy csaló, és egy gyulafehérvári cégvezetőn keresztül 86 ezer lejjel rövidített meg egy vállalkozást. A 49 éves női vállalkozó hozzáférést biztosított a csalónak egy laptophoz és egy mobilhoz is.