
Gáll Szabolcs polgármester ismertette a napelempark-építés részleteit
Fotó: Gergely Imre
250 kilowattóra kapacitású napelemparkot építhet egy nyertes pályázat révén Gyergyóalfalu önkormányzata. Ez a község közvilágításának és intézményei energiaigényének nagy részét biztosítani fogja.
2024. december 18., 19:122024. december 18., 19:12
Az energiaügyi minisztériummal már megkötötték a finanszírozási szerződést, és ez azt jelenti, hogy Gyergyóalfalu község 1,45 millió lejes támogatást kap a napelempark kiépítésére. Ez egy 250 kWh kapacitású telepet jelent – mondta el keddi sajtótájékoztatóján Gáll Szabolcs, a település polgármestere.
Mint elhangzott: szakemberek számításai szerint,
Ebből kiindulva úgy számolnak, hogy az önkormányzat energiaköltségeiből évente 250 ezer lejt tudnak majd megtakarítani. Jelenleg
Fotó: Pinti Attila
Ebben nincs benne az iskola és az új sportcsarnok fogyasztása, de további fejlesztéseket terveznek, több középület tetejére is napelemeket szeretnének majd felszerelni, hogy tovább csökkentsék az energiaköltségeket. Gáll Szabolcs tájékoztatása szerint
Amint a jövő évi költségvetést elfogadja az önkormányzat, következik a közbeszerzési eljárás lefolytatása, és a polgármester számítása szerint 2025 júliusára el is készül a napelempark.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
2 hozzászólás