Szemét az erdőben. Ha a javaslatot elfogadják, a szemetelőnek bankkölcsönt kell felvennie a bírság kifizetésére
Fotó: Pál Árpád
A képviselőház környezetvédelmi bizottsága keddi ülésén úgy döntött, hogy javasolja, hogy az eddigi bírság tízszeresét szabják ki azokra, akik háztartási, kőolajalapú, vegyi vagy mérgező hulladékot dobnak el az erdőben, és döntöttek arról is, hogy bűncselekménynek számít a törvénytelen úton szerzett fa kitermelése, szállítása, feldolgozása és forgalmazása, ha az okozott kár értéke meghaladja az 100 ezer lejt.
2017. március 28., 19:442017. március 28., 19:44
2017. március 28., 20:232017. március 28., 20:23
„Ijesztő, hogy a 2010-2014-es időszakban 17 millió köbméter fa kitermelésére volt engedély és 26 millió köbmétert fát vágtak ki. A 9 millió köbméter különbség a törvénytelen módon kivágott famennyiség” – mondta el Remus Borza, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) képviselője, a bizottság elnöke.
Javasolják, hogy az eddigi bírság tízszeresét szabják ki azokra, akik háztartási, kőolajalapú, vegyi vagy mérgező hulladékot dobnak el az erdőben – számol be az Agerpres.
– tette hozzá Borza.
Ha az okozott kár értéke meghaladja a 100 ezer lejt, akkor bűncselekményről beszélünk, a kiszabható büntetés hat hónaptól három évig terjedő börtön, és a felhasznált eszközök, valamint a famennyiség, vagy, ha ez már nincs meg, akkor ennek megfelelő érték elkobzása – mondta el Borza.
Felhívást tett közzé a Magyar Rendőrség is, hogy amennyiben látják a Romániában körözés alatt levő, Mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját, azonnal értesítsék őket. A férfi ellen nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van.
Juhot és sertéseket is ölt az elmúlt időszakban egy medve Bögözben – csütörtökön a hatóságok már nem tudták elkergetni a nagyvadat a házak közül, így kénytelenek voltak kilőni azt.
Élettel és zenével telik meg vasárnap 12 órától a csíkszeredai központi park, ahol kezdetét veszi a 14. Alcsíki Fúvóstalálkozó, a térség legnagyobb fúvószenekari eseménye.
Megkezdte a kivitelező a munkaterület előkészítését a csíkszeredai megyeházánál, augusztusban kezdődnek a zajjal és porral járó munkálatok, az illetékesek a lakosság türelmét kérik.
Az Intim Torna Illegál lesz a legnevesebb fellépője a csíkdánfalvi Dugás-fürdőn pénteken kezdődő Gasztro Kulturális Napok rendezvénynek, amely vasárnap zárul.
Frissítették a Hargita megyei víz- és szennyvíz infrastruktúra fejlesztéséhez a megvalósíthatósági tanulmányt, amelyre a projekt elindításához szükség van. Eltelt hét és fél év papírozással, rövidesen jöhet a kivitelezés.
Csökkentik az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátása körüli felesleges bürokráciát, ezentúl kevesebb dokumentumot kell benyújtani, amikor helyi hatóságoktól engedélyeket vagy egyéb specifikus iratokat kérnek a lakók.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.
Dokumentumfilm készül a sepsiszentgyörgyi egykori dohánygyárról, archív felvételeket gyűjtenek hozzá – számol be bejegyzésében a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal.
szóljon hozzá!