
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal gyereknapon avatta fel a Somostetőn kialakított Mese Erdőt. Míg sok felnőtt kissé csalódottan mustrálta a néhány méteres ösvényből, két faházból, és kis improvizált patakból álló meseszerű erdőt, addig a gyerekek nagyon élvezték a rendezvényt.
2010. június 01., 18:442010. június 01., 18:44
Fotó: Boda L. Gergely
A gyereknapra tervezett átadást az eső néhány órával későbbre tolta ugyan, de ennek ellenére mintegy száz gyerek vett részt az ünnepségen. A főleg román anyanyelvű gyerekeknek szánt avatás az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház román társulatának előadásával kezdődött. Ezt követően pedig az összegyűlt gyereksereget körbevezették a kis sétánnyal, néhány fahíddal, kis „patakkal”, illetve Hófehérke és a hét törpe faházikójával ellátott meseszerű „erdőben”. Pónilovaglás, rajzverseny és egyéb szórakoztató műsorokkal lepték meg a szervezők a gyerekeket, illetve a kisvonat is hosszított programmal, 11 órától este fél kilencig áll a kis utazóközönség rendelkezésére.
Fotó: Boda L. Gergely
Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.