
Az elkövetkező évekre jelentős átalakulásokat ígér a város infrastruktúrjában Antal Árpád
Fotó: Vargyasi Levente
Új színházépület, uszoda, vásárcsarnok és terelőút építését vette tervbe a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, ugyanakkor a romák által lakott Őrkő negyedet is teljesen átalakítanák.
2017. október 19., 19:342017. október 19., 19:34
Antal Árpád polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta,
A piac mellé vásárcsarnokot építenek, ide tervezik a Tamási Áron Színház és az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) új, korszerű székházát is. Azt szeretnénk, hogy a színház XXI. századi körülmények között működhessen – mondta a polgármester. A Cimborák Bábszínház székházgondjait is orvosolnák: s Kovászna megyei önkormányzattal egyeztetnek, hogy az egykori fogászati- poliklinika épületét alakítsák át erre a célra.
A terveket már jövőben elkészíttetik, az építkezés két év múlva kezdődhet. A Nemzeti Bank egykori székházába az IT Plus klaszter tervei alapján hoznák létre a Design Bankot, ugyanakkor az ingatlanban az OTP Bank oktatási központja is helyet kapna. A Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontjának sepsiszentgyörgyi beindításáról már tárgyalnak a pénzintézettel.
Antal Árpád hangsúlyozta, a városban működő egyetemek, oktatási központok, gazdasági szervezetek tevékenységét szeretnék összehangolni, hogy „egy irányba húzzanak”.
A város megvásárolta a telefonpalotát, így újra megkezdték a tárgyalásokat a postával, hogy megszerezzék az egykori Hungária szálló műemléképületét, ezzel a belső városmagot megnyithatnák, oda elegáns kis tereket, gangokat képzelnek el. A több tízmillió lej értékű terelőút megépítése a szállítási minisztérium terveiben is szerepel. Ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetnek a következőkben a tömbházak közötti övezetek teljes felújítására, ezzel is javítva a városképet.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
szóljon hozzá!