
Újabb pályázatok révén teszik még szebbé Szovátát az elkövetkezőkben. Archív
Fotó: Haáz Vince
Szovátán kulturális központot hoznak létre és főteret alakítanak ki, Radnóton pedig szociális tömbházakat építenek uniós pénzalapokból. A több mint három évvel ezelőtt megírt és sikeresnek minősített pályázatok nyomán most születtek meg a támogatási szerződések és következhetnek a versenytárgyalások és kivitelezés.
2021. március 02., 15:332021. március 02., 15:33
2021. március 02., 16:102021. március 02., 16:10
Az Országos Regionális Operatív Program keretében Cseke Attila, a fejlesztési és közigazgatási miniszter által pénteken aláírt támogatói szerződés értelmében Szováta 14 millió lej támogatásban, Radnót pedig 15,5 millió lej támogatásban részesül – olvasható a szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményben. A részleteket a városok polgármesterei mondták el a Székelyhonnak.
Szováta polgármestere, Fülöp László érdeklődésünkre elmondta, több mint három évvel ezelőtt készítették el és adták le a pályázatot, amelyben
„Közös és nagy munka volt követni a kiírásokat, összeállítani a pályázatot, elkészíteni a terveket és ebben sokan részt vettek, akiknek hálásan köszönöm az eddigi munkát és azt is, hogy ezután segíteni fognak a kivitelezésben is. Hiszen ezután következik a versenytárgyalás és a munkálatok elkezdése, és reméljük, hogy még ebben a mandátumban el is készül az új kulturális központ és a főtéri park” – fejtette ki a településvezető.
Mint részletezte, a pályázat értelmében egy kulturális központot hoznak létre, ahol többek között egy állandó kiállítótermet tartanak fent a szovátai művészeknek. Már egyeztettek a helyi alkotókkal az állandó tárlatról, de helyet fognak adni fiatal tehetséges művészeknek is, hogy bemutathassák munkáikat. A központ mellett, a pályázaton nyert összegből (amelynek mindössze 2 százalékát kell a helyi önkormányzatnak biztosítania)
Itt, a beruházásnak köszönhetően zöldövezet és padok várják majd a helyieket és a városba látogatókat, de lesz öt szobortalapzat is, amelyre majd a helyi művészek alkotásai kerülnek.
Szovátán hamarosan megkezdődnek a munkálatok a volt Doina mozi környékén, ahol az
Mint a polgármestertől megtudtuk, itt már kiválasztották a kivitelezőt, és remélik, hogy jövő év végére már megújulva pompázhat a volt mozi és annak környéke. Ezt a pályázatot 2016-ban állították össze, majd többszöri próbálkozás után pályáztak sikeresen, és végül most kezdődnek el a munkálatok.
Radnóton uniós pénzalapokból jelenleg hőszigetelik a művelődési házat és a polgármesteri hivatalt, és hamarosan kiírják a versenytárgyalást a most aláírt támogatási szerződésben szereplő tervek megvalósítására. Mint Ioan Nicoară polgármestertől megtudtuk, a mostani, nagylélegzetű uniós pályázatból a városhoz tartozó Maroscsapón egy kultúrotthont alakítanak ki, és
Nicoară elmondta, mindkét uniós pályázat nagyon fontos a város és a hozzá tartozó települések számára, hiszen ekkora lélegzetű befektetéseket uniós pályázat nélkül szinte lehetetlen megvalósítani.
Az Európai Unió Bíróságához fordult a nemzeti régiókat érintő polgári kezdeményezés ügyében Izsák Balázs, és keresetében az Európai Bizottság elutasító döntésének az érvénytelenítését kéri – közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajtóirodája.
Érdemes óvatosan közlekedni Csík- és Gyergyószéken, hiszen néhol ötven méteresnél is kisebb a látótávolság a köd miatt – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Minden szükséges engedéllyel és jóváhagyással rendelkező egységben végezték a mélyaltatást annál a fogászatnál, ahol csütörtökön meghalt egy 2 éves kislány – közölték szombaton a magánrendelő képviselői.
Egy magán-mentőszolgálat járművével ütközött egy személyautó szombaton Temes megyében, Temesremete és Őszény között. Három sérült kórházba került, egyikük később életét vesztette.
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a megyei szintű Megérett, megérett a fekete szőlő című szüreti hagyományőrző gyerekversenyt a marosvásárhelyi 6-os számú napköziotthon szervezésében, ahol őszi hagyományokat elevenített fel Maros megye 55 óvodása.
A bukaresti fogorvosi kamara vezetőtestülete pénteken úgy döntött, hogy fegyelmi kivizsgálást indít a fővárosi fogászati klinikán csütörtök este fogászati beavatkozás közben elhunyt kétéves kislány ügyében.
A mezőn gyulladt ki egy kombájn pénteken délután a Maros megyei Küküllősárd közelében, az eset során jelentős anyagi kár keletkezett – közli a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
Két esetkocsival szálltak ki a tűzoltók pénteken este Szászrégenben egy kigyúlt faanyag-szárítóhoz.
Hiányos tollazattal került a marosvásárhelyi Milvus Csoport rehabilitációs központjába egy kis tengelic, két hónapra van szüksége, amíg felépül. A madarat ragasztócsapdával fogták be.
Székelykeresztúri cégeknél vizsgálódtak a rendőrök és erdészek, jelentős pénzbírságot róttak ki és faanyagot is elkoboztak.
1 hozzászólás