
Fotó: Gergely Imre
Nagy Zoltán lett Gyergyószentmiklós új alpolgármestere. A városi önkormányzat csütörtöki rendkívüli tanácsülésén megválasztották, és beiktatták tisztségébe az MPP által jelölt fiatal közgazdászt.
2010. június 03., 17:162010. június 03., 17:16
2010. június 03., 17:542010. június 03., 17:54
Fotó: Gergely Imre
Titkos szavazással, nagy többséggel, mindössze egyetlen tartózkodás mellett választották meg Gyergyószentmiklós új alpolgármesterét a csütörtöki rendkívüli tanácsülésen. A Lázár Zoltán leváltásával megüresedett tisztség betöltésére egyetlen jelölés érkezett, Nagy Zoltán személyében. A tanácsba MPP színekben megválasztott, 32 esztendős Nagy Zoltán elsősorban az elődje által elkezdett munkát szeretné folytatni. Konkrétan a parkolási helyzet javítását szeretné mihamarabb elérni, parkolóórák felszerelésén gondolkodik. Ugyanakkor elmondta, egy három évre kiterjedő zöldövezet létesítési, parkosítási projekt kivitelezését szeretné elkezdeni a közeljövőben.
Nagy Zoltán kifejtette: alpolgármesterként első teendője a polgármesterrel való egyeztetés lesz, a feladatkörök elosztása. Miután ezek tisztázódnak, az alpolgármesternek alárendelt intézmények vezetőivel fog egyeztetni, áttekintve a feladatokat. Az újdonsült tisztségviselő közölte, tisztában van azzal, hogy a személycsere önmagában nem jelent semmilyen megoldást a gondokra, nem lesz több pénz a feladatok elvégzésére. Ezért mihamarabb a város kasszájának bevételi oldalán is növekedést szeretne elérni.
Nagy Zoltán az utóbbi évben az ECHO Vállalkozói Inkubátorház vezetőjeként, korábban banki alkalmazottként dolgozott, de az Ifitéka ifjúsági központ vezetőjeként is tevékenykedett.
Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.
Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.
Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.
Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.
A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.
Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.
Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.
Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!