
Fotó: Pál Gábor
Székelykeresztúr önkormányzatának november 10-én tartott rendes havi ülésén több napirendi pont is a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumhoz kapcsolódott.
2011. november 10., 19:502011. november 10., 19:50
2011. november 10., 20:212011. november 10., 20:21
Ismét sor került Keresztúr 2011-es évi költségvetésének kiigazítására
Az Orbán Balázs Gimnázium a közösen használt épületekből való elköltözése után bizonyos leltári tárgyait (kazánt, szerszámgépeket stb.) átadta az egyházi iskolának, a tanács elfogadta az adományozást. A továbbiakban jóváhagyta az Unitárius Püspökség és a Berde Mózes Unitárius Gimnázium közötti bérleti szerződés megkötését is, melynek értelmében a város az egyházi épületek (iskolaként való) használatáért havonta 10.000 lejt fizet az egyháznak.
A szerződés ez év július 1-jétől 2012. végéig érvényes, az Orbán Balázs utca 1. és 16. szám alatti épületek állagának megőrzését, ezek karbantartását, szükség esetén felújítását célozza meg. Rafai Emil polgármester kiemelte, a bérleti szerződés megnevezés éppen ezért kissé megtévesztő, hiszen a bérleti díj kifizetése valójában az iskola támogatása a város részéről, ezt az összeget ugyanis az egyház teljes egészében az épületek állagmegőrzési munkálataira fordítja.
A polgármester azt is hozzátette, ez a havi 10.000 lej „a jó érzés határain belül van”, mivel az intézményben tanuló 408 diák után a törvényes egységárak alapján kiszámított összeg 13.708 lej lenne havonta. A képviselők egyetértettek a bérleti díj címén kifizetett összegek felhasználási módjával is – épületjavítás, -karbantartás, iskolai tevékenységek támogatása –, melyre a tulajdonos a szerződésben kötelezi magát. A gyűlésen még jóváhagyták a 2011-es évben a város erdőiből tisztogatásként kitermelendő famennyiség értékesítését is: a 115 köbméter mennyiségű fa nyilvános árverésre kiírt indulási ára 50 lej/köbméter.
Ismét sor került a város 2011-es évi költségvetésének kiigazítására, e hónapban két jövedelmi forrás által. 20.000 lej Hargita Megyei Tanácsától érkezett, célirányosan a Petőfi Sándor Általános Iskola kérésére: a tanintézmény Timafalvi utcai épülete javításokra szorul. A másik bevétel az a 370.000 lej a kormány részéről, melyet az RMDSZ-nek, személy szerint különösen Kelemen Hunor elnöknek köszönhet a város – tudtuk meg a polgármestertől.
A kivételesen nagy támogatás „elköltéséről” is határozott az önkormányzat, többek között a két tömbháznegyedet összekötő Szécsi András utca befejező munkálatai lesznek fedezve belőle – ami egyébként napokon belül kész is lehet így –, egyéb utcajavítási munkálatok kerülnek sorra, ugyanakkor az Orbán Balázs Gimnázium parkosítási és területrendezési munkálataihoz, valamint a Berde Mózes Unitárius Gimnázium épületjavításaihoz (bérleti díjként) járul hozzá a város.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.
A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.
szóljon hozzá!