
Képünk illusztráció
Egy tonna húsmennyiségben találtak szalmonellát egy dicsőszentmártoni húsfeldolgozónál. A termék zömét már forgalomba helyezték, szavatossága pénteken járt le. Eddig nem jeleztek sehonnan ételmérgezést.
2019. március 08., 19:522019. március 08., 19:52
Kincses Sándor, a Maros megyei állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság vezetője a sajtónak megerősítette a hírt, miszerint egy belső ellenőrzés során fedezték fel a termelőnél a fertőzést. Értesítették a vállalatot, a megyei állategészségügyi igazgatóságot, és a bukaresti állategészségügyi hivatalba is küldtek mintát. Azt még nem állapították meg, hogy a szalmonella milyen fajtáját találták a hústermékben, az eredményt Bukarestből várják.
A termelő és csomagoló cég valamennyi kereskedelmi partnerét értesítette az esetről, kérve az áru visszavonását. Amit még nem adtak el, azt eltávolították az üzletek polcairól. Azt, hogy pontosan mennyi maradt az üzletekben, egyelőre nem lehet tudni. Azt viszont vizsgálják, hogy a feldolgozás előtt már fertőzött volt-e a hús, vagy a feldolgozás, illetve a csomagolás során fertőződött meg. Kincses Sándor szerint
Annak ellenére, hogy a húsfeldolgozó összes alkalmazottja megfelelő, naprakész egészségügyi vizsgálattal rendelkezik, ha nem a nyersanyagban találták a szalmonellát, akkor a személyzetnek meg kell ismételnie a vizsgálatokat.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.
Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.
A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.
Az Európai Unióban 2025-ben 0,1 százalékponttal, 6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Idén áprilisban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének.
A Zsögödben észlelt medvékről is szó esett a csíkszeredai önkormányzati képviselők rendkívüli ülésén szerdán, a tanácsosok egy digitális fejlesztési projekt és a Szabadság téri tömbházak hőszigetelésének aktualizált költségvetését is jóváhagyták.
Szerdán folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvi kommunikációs készségeinek a felmérésével.
szóljon hozzá!