
Lezárt útszakaszokon végzett ellenőrzésekkel próbálják meg kézre keríteni a gyilkosság gyanúsítottjait. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A rendőrség bűnügyi osztályának, a fegyverekkel, robbanóanyagokkal és veszélyes anyagokkal foglalkozó osztályának, valamint a közrendvédelmi osztályának szakemberei is segítik a nyomozást abban a szombati urziceni-i tömegverekedési ügyben, amelyben több mint huszonötön vettek részt, és két ember meghalt, további három pedig megsérült – tájékoztatott vasárnap a Román Rendőrség.
2025. február 09., 17:142025. február 09., 17:14
Közleményében a rendőrség rámutatott, hogy Ialomița megyében, valamint a szomszédos megyékben, illetve a fővárosban is rendőrségi blokádokat alakítottak ki a közutakon a SIAS akciócsoportjainak részvételével.
A Ialomița megyei rendőrség szombati tájékoztatása szerint a verekedésben több mint huszonötön vettek részt, közülük öten megsérültek, kórházba szállították őket. Ketten a kórházban belehaltak sérüléseikbe.

Tömegverekedésről, halálesetről, több sérültről cikkezik a román sajtó egy szombat délutáni esetet követően.
Rendőrségi források az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozták, hogy az első vizsgálatok szerint két család (az egyik urziceni-i, a másik Prahova megyei) tagjai között tört ki a konfliktus, aminek
A források szerint a verekedés során lőfegyverek is eldördültek.
A rendőrség még szombaton közúti útzárakat létesített Ialomița, Prahova, Ilfov és Buzău megyékben – nyilatkozta a hírügynökségnek Loghin Andreea ezredes, a Ialomița megyei rendőrség szóvivője.
A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Tizenhárom középület tetejére szerelnek fel napelemeket Farkaslaka községben egy pályázat részeként, ami jelentős spórlást jelent majd a villanyszámlákon. A hosszú távú cél az, hogy teljes egészében megtermeljék az elfogyasztott áramot.
Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.
Elfogadta szerdán a szenátus első házként azt a törvénytervezetet, amely szerint 2026-ban országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.
Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.
Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.
szóljon hozzá!