
Képünk illusztráció
Fotó: Olti Angyalka
A bérreformot nem a közalkalmazottak ellenében, hanem velük együtt kell megvalósítani, és elengedhetetlen az érveken és megoldási javaslatokon alapuló párbeszéd – közölte szerdán a Facebook-oldalán Dragoș Pîslaru.
2026. június 11., 09:242026. június 11., 09:24
Az ügyvivő munkaügyi miniszter bejegyzése szerint az elmúlt napokban több ágazat szakszervezeti képviselőivel egyeztetett, és az észrevételek egy része valós problémákra hívta fel a figyelmet, amelyeket orvosolni kell – számol be az Agerpres.
Példaként az egészségügyben dolgozó biológusok, biokémikusok és vegyészek helyzetét említette. Közlése szerint a szakszervezetük képviselőivel folytatott tárgyalásokon
Pîslaru hangsúlyozta, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár. Bejegyzése szerint ez az új egységes bértörvény egyik alapvető célja:
a hosszú idő alatt felhalmozódott egyenlőtlenségek korrigálása,
az indokolatlan különbségek megszüntetése,
valamint egy koherensebb, átláthatóbb és igazságosabb rendszer kialakítása.
A miniszter ismételten leszögezte, hogy a tervezet nincs kőbe vésve, a konzultációk pedig nem puszta formalitások.
„Ahol megalapozott érvek és valós egyensúlytalanságok merülnek fel, ott a szükséges korrekciókat elvégezzük” – tette hozzá. Hangsúlyozta: folytatják a párbeszédet a szakszervezetekkel, szakmai szervezetekkel és az állampolgárokkal annak érdekében, hogy a törvény minél igazságosabb, fenntarthatóbb és hitelesebb legyen.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, Daniel Zamfir szerint párttársai nem fogják megszavazni az új közalkalmazotti bértörvény tervezetét a Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter által módosított formában.
Szerdai sajtótájékoztatóján a politikus közölte, hogy Pîslaru a PSD számára elfogadhatatlan módosításokat vezetett be a tervezetbe. Ezek közül az osztályfőnöki pótlék eltörlését emelte ki.
– fogalmazott az Agerpres beszámolója szerint.
Arra a felvetésre, miszerint az új közalkalmazotti bértörvény elfogadása mérföldkőként szerepel az országos helyreállítási tervben (PNRR), Daniel Zamfir leszögezte, a jogszabály alapvető célja a méltánytalanságok felszámolása és egy igazságosabb bérezési rendszer bevezetése. A jelenlegi formájában azonban
„Ebben a helyzetben a PNRR-mérföldkőnél fontosabb igazságot szolgáltatni az embereknek” – jelentette ki.
A szociáldemokrata politikus egyúttal bírálta azokat a kormánytagokat, akik az Európai Bizottsággal egyeztettek a helyreállítási tervről. Szerinte Románia érdekei ellen cselekedtek, amikor elfogadták azt az előírást, amely szerint
„Ha egy törvény ilyen hatást vált ki, mint amilyent mindannyian láthatunk, jobb, ha nem fogadjuk el, hanem várunk vele, amíg valamennyi érintettel tárgyalunk róla” – tette hozzá.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
1 hozzászólás