MPP: Bunta Levente vizsgálja újra álláspontját!

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

A Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi önkormányzati képviselői továbbra is határozottan kiállnak a közalkalmazottak, a nyugdíjasok, az egészségügyben és a tanügyben dolgozók mellett.

Pál Gábor

2010. augusztus 18., 16:162010. augusztus 18., 16:16

2010. augusztus 18., 18:322010. augusztus 18., 18:32

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Az RMDSZ kormányzati ténykedései az imént felsorolt rétegeket érintették a legkegyetlenebbül, az ő megsegítésükre július elsejére kezdeményezett rendkívüli tanácsülést a polgármester azzal gátolta meg, hogy az udvarhelyiek számára \"ez nem prioritás\". A közigazgatási és belügyminisztérium bizottsága két hete Székelyudvarhelyen vizsgálta ki a történteket, Bunta Levente mélyen hallgat erről a tényről, mert elmarasztalták őt! – közli a Magyar Polgári Párt. A legutóbbi tanácsülésen Bunta Levente polgármester által előterjesztett, közalkalmazottakat érintő leépítés sem volt egyéb, mint a 2010/63-as sürgősségi törvényrendelet túllihegése, egy hivatalon belüli leszámolás, amely minden szakmai kritériumrendszert nélkülözött.

Mi több, a tervezett leépítés közigazgatási osztály nélkül hagyta volna a hivatalt, ami Székelyudvarhely legfontosabb közigazgatási intézményénél teljesen elképzelhetetlen – mondják a polgáriak. Ugyanakkor a Magyar Polgári Párt önkormányzati frakciója tiltakozik Bunta Levente polgármester félretájékoztatásai ellen. Állításuk szerint a Magyar Polgári Párt polgármesterein, illetve a Nép Ügyvédjének intézményén keresztül meg fogják támadni az ominózus kormányrendeletet, hiszen RMDSZ-funkcionáriusként Székelyudvarhely polgármestere ezt nem teheti meg, nem mehet szembe saját pártjának kormányzati döntéseivel.

Sikerként könyvelik el, hogy a 8010-es iktatószámmal augusztus másodikán keltezett levelében a Nép Ügyvédje értesítette a Magyar Polgári Pártot: kérésüknek megfelelően alkotmányossági kifogásokat emelt a 2010/63-as kormányrendelet ellen! „A hivatalon belüli leszámolást Bunta Levente, az RMDSZ-frakció és a Zöld Párt képviselője megteheti, hiszen a tisztségben lévő tanácsosok fele plusz egy arányát ők adják. Ha ennek ellenére a polgármester mégsem hív össze  egy rendkívüli tanácsülést, annak két oka lehet. Az egyik az, hogy a Zöld Párt képviselője sem ért egyet a leszámolással, ha pedig igen, akkor az, hogy a Magyar Polgári Párttal lehessen riogatni a város lakosságát. A polgármester sikertelenségét pedig a polgári frakció nyakába lehessen varrni” – közlik az MPP udvarhelyi tanácsosai, akik arra kérik Bunta Levente polgármestert, hogy vizsgálja felül álláspontját, ne károsítsa meg az udvarhelyi közalkalmazottakat az általa importált, vaskos szerződéssel bedolgozó alkalmazottak javára, illetve hogy ne tájékoztassa félre a közvéleményt szánalmas nyilatkozatokkal.

Mindemellett felkérik a polgármestert, hogy „Valljon színt: egyetért-e Markóék népnyúzó politikájával, vállalja-e a felelősséget az RMDSZ-frakcióval közösen olyan döntések meghozatalában, melyek következtében magyar emberek veszítik el állásukat, illetve rövidíttetnek meg, vagy hajlandó az udvarhelyiek érdekeit szem előtt tartva az udvarhelyiek érdekeit képviselni?” – írják közleményükben az MPP-s tanácsosok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés