
Fotó: György Botond
Már régóta nem működik mozi Gyergyószéken, éveken át csak alkalmi vetítésekben lehetett része a közönségnek. Igény pedig lenne rá – így látják Gyergyóalfaluban is, ahol mostantól rendszeresen kínálnak moziélményeket.
2024. január 17., 19:242024. január 17., 19:24
Főként magyarországi filmeket láthatnak a nézők mostantól a gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol a Filmtettel partnerségben rendszeres moziesteket szerveznek. Ugyanakkor törekednek arra is, hogy köztük azokat az alkotásokat is láthassa a közönség, amely valamilyen módon kötődik Gyergyószékhez – ismertette szerdai sajtótájékoztatóján György Botond, a művelődési ház vezetője. Ilyen lesz például az Elfogy a levegő című, 2023-ban bemutatott film, amelynek legtöbb jelenetét a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban, illetve más környékbeli helyszíneken forgatták. A vetítésre január 25-én kerül sor.
és amint a sajtótájékoztatón elhangzott, látható lesz itt a hegymászó Erőss Zsolthoz kötődő Magasságok és mélységek című filmdráma is. A Petőfi Moziestek mellett gyerekeknek szóló alkotások is műsorra kerülnek majd.
Fotó: György Botond
Egyébként amint György Borond elmondta, annak ellenére, hogy Gyergyóalfalu csak egy község, lassan egy kisvárosi szintű kulturális élet kezd kialakulni. Ennek jelen, hogy 2023-ban minden negyedik napra jutott valamilyen művelődési esemény, amelyeken összesen 10 970 néző vett részt. Ezekben a számokban pedig nincsenek benne a falunapi és más hasonló programok.
A Figura Stúdió Színház A Dzsungel könyve című előadását 14-szer játszották Alfaluban 2400 néző előtt. A Bagossy Brothers Company első évtizedének történéseit feldolgozó 10 éve úton című filmet négy este is vetítették, telt ház előtt, és ekkor bizonyosodott be, hogy a Petőfi Sándor Művelődési Házat az adottságai alkalmassá teszik arra, hogy moziként is funkcionáljon.
Fotó: György Botond
A vetítésekről és egyéb itt zajló programokról a Petőfi Sándor Művelődési Ház Facebook-oldalán lehet információkat találni.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Felsőboldogfalva lakóit vasárnap délután. Az egyik helyi lakos autóból le is fotózta a településre betévedő nagyvadat.
Romániának egy állandó energetikai és logisztikai válságkezelő központra, egy országos energiabiztonsági diszpécserszolgáltra lenne szüksége, nem eseti válságülésekre, hogy ne érje felkészületlenül egy esetleges „olajvihar” – véli az AEI elnöke.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 34 százalékával nyerne, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat; a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága 23, a Nemzeti Liberális Párté (PNL) 21 százalékos.
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a fehéregyházi látogatás után beszélt a Székelyhonnak az erdélyi fogadtatásról, valamint arról, hogyan alakul át átláthatóbbá a határon túli magyar támogatások rendszere.
Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.
Megnyitották vasárnap a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. Ekkor jártak először hivatalos látogatáson Erdélyben az új magyar kormány képviselői: Tarr Zoltán miniszter, valamint Kalla Zsuzsa államtitkár-helyettes.
Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.
Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!