Hirdetés
Hirdetés

Most kell csatlakozni a szennyvízhálózatra, mert hamarosan aszfaltozni fognak

Az újtusnádi derítőállomás. Mintegy ezerötszáz háztartás kiszolgálására alkalmas •  Fotó: Gecse Noémi

Az újtusnádi derítőállomás. Mintegy ezerötszáz háztartás kiszolgálására alkalmas

Fotó: Gecse Noémi

Végéhez közelít a Tusnád községi szennyvízhálózat kiépítése, augusztusban üzemelnék be a rendszert. Azután útfelújítási munkálatok következnek, így a rendszerre nem csatlakozóknak, az aszfaltozás után további tíz évig nem is lesz rá lehetőségük.

Szabó Kamilla-Mária

2017. május 10., 11:582017. május 10., 11:58

Az önrész kifizetésének nehézkessége és a kivitelezési munkálatok elhúzódása miatt meghosszabbították a tusnádi szennyvízhálózat átadásának tavaly októberi határidejét 2017 augusztusáig. A hosszabbítás miatt az önkormányzatnak nem kellett bírságot fizetnie – avatott be érdeklődésünkre György József. Tusnád polgármestere elmondta, Újtusnádon már a tavaly befejeződött a rendszerkiépítés, illetve a rácsatlakozások is megtörténtek – a lakosság mintegy nyolcvan százaléka élt a lehetőséggel, és saját költségén rácsatlakozott a rendszerre. Tusnádon a vezetékeket korábban már lefektették, a rácsatlakozások viszont jelenleg is zajlanak – az újtusnádihoz hasonló érdeklődésre számítanak a helyiek részéről. Verebesen még dolgoznak a hálózat egy rövid szakaszának kiépítésén, azt követően végzik majd el a bekötéseket.

Noha a rácsatlakozási munkálatok lassan haladnak, júniusban legkésőbb befejeződnek, hogy még időben beüzemelhessék a rendszert. Igaz ugyan, hogy nehézség lehet egyes családoknál a pénzhiány, a helyiek többsége azonban belátta, hogy szükséges a hálózat – ismertette a községvezető. Kiemelte, annál is inkább fontosak a bekötések, mert

Hirdetés

az önkormányzatnak két útfelújítási pályázata is van, amit addig nem lehet kivitelezni, amíg nincsenek befejezve a rácsatlakozások.

Azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatnak azok, akik nem csatlakoznak a rendszerre, leszögezte, senkit sem kényszeríthetnek a bekötés kifizetésére. Azt viszont a helyiek tudomására hozták, hogy

amennyiben most nem lépnek, az aszfaltozás után további tíz évig nem lesz lehetőségük rá,

mivel addig nem törik fel a burkolatot. Arról, hogy a helyiek mulasztása milyen további következményekkel járhat, egyelőre nem tudott nyilatkozni György József.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Az Újtusnádon létesített szennyvíztisztító állomásnál befejezték a szükséges munkálatokat, már csak a berendezések elhelyezése és beszerelése van hátra – részletezte a polgármester. Hozzátette, az eredeti tervek szerint a létesítmény a Tusnád községi 700 család mellett a csíkkozmási hasonló számú háztartást szolgálta volna ki, de mivel a Harvíz Rt. üzemeltetésébe kerül a rendszer, így a csíkszentsimoni szennyvíz is a tusnádi ülepítőbe kerül. Az elöljáró meglátása szerint így szükségessé válhat a rendszer bővítése.

Nagy teher az önrész

A tusnádi önkormányzat 2011-ben kötött szerződést a Környezetvédelmi Alap (AFM) képviselőivel a helyi szennyvízhálózat kiépítésére, 2012 szeptemberében fogtak hozzá a munkának, de az eredetileg tervezett három év alatt az esetlegesen érkező finanszírozás miatt nem sikerült befejezni. A szerződés értelmében a 7,6 millió lej értékű beruházás költségeinek 80 százalékát – 6,28 millió lej – biztosítja az AFM, 20 százaléka és a nem elszámolható költségek önrészként a helyi önkormányzatot terhelik. György József megjegyezte, az önrész kifizetése nagy teher az önkormányzat számára, de segítséget jelentett a Hargita Megye Tanácsától kapott támogatás. A fennmaradó önrész kifizetésével kapcsolatban is kaptak ígéretet, hogy tartalékalapból, költségvetés-kiegészítés révén segítik annak kifizetését.

A kozmási és simoni helyzetről

Mivel a derítőállomás működtetéséhez szükséges egy adott hozam, ezért a másik két érintett település vezetőjét is megkérdeztük a szennyvízhálózatuk kiépítésének jelenlegi helyzetéről. Csíkkozmáson is a Környezetvédelmi Alap finanszírozásával fogtak hozzá, a pénzek rendszertelen érkezése miatt az eredetileg tervezett 2013-as határidő helyett csak a következő hetekben fejezik be a kiépítési munkálatokat. Mindössze a tennivalók 2–3 százaléka van még hátra – ismertette Szántó László. A helyi polgármestertől azt is megtudtuk, hogy a bekötések csak a hálózatkiépítés átvétele és a kozmási, lázárfalvi rendszer Tusnád községire való csatlakoztatása után következik. Konkrét felmérést nem készítettek, hogy milyen arányban igényelnék a helyiek a bekötéseket, de a lakókkal folytatott korábbi egyeztetések során kiderült, nagy igény van a szennyvízhálózatra.

Csíkszentsimon községben ezt követően fognának hozzá a csatornahálózat kiépítéséhez, amelyet a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Egyesület európai uniós pályázata révén (POIM) valósítanának meg. A projektben való részvételhez viszont szükséges a község háztartásai 85 százalékának hozzájárulása, azaz garanciaként legkésőbb május 31-éig be kell fizetniük a hálózatra való rácsatlakozás családonkénti 300 lejes értékét. Ebben az időszakban utcagyűlések során is ismertetik a helyiekkel a hálózat meglétének fontosságát, illetve hogy a befizetett összeg a saját telkükön szükséges munkálatok díját fedezi.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen

Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink

A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink
2026. január 12., hétfő

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében

A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében
2026. január 12., hétfő

Újabb felelősségvállalásos törvény, ezúttal a bérkiadások 10 százalékos csökkentéséről

A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.

Újabb felelősségvállalásos törvény, ezúttal a bérkiadások 10 százalékos csökkentéséről
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

„Soha többet másokért magyar vér ne folyjon!” – a doni áttörés áldozataira emlékeztek Sepsiszentgyörgyön

Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.

„Soha többet másokért magyar vér ne folyjon!” – a doni áttörés áldozataira emlékeztek Sepsiszentgyörgyön
2026. január 12., hétfő

Elkezdődött az autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti szakaszának tervezése

Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).

Elkezdődött az autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti szakaszának tervezése
2026. január 12., hétfő

Megugrott a gázfogyasztás, de elegendőek a tartalékok

Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.

Megugrott a gázfogyasztás, de elegendőek a tartalékok
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Autójával, majd gyalog menekült az ittas sofőr, az előzetes letartóztatás elől azonban nem tudott meglógni

Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.

Autójával, majd gyalog menekült az ittas sofőr, az előzetes letartóztatás elől azonban nem tudott meglógni
2026. január 12., hétfő

Kómába esett két gyermek műtét után a konstancai kórházban

Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.

Kómába esett két gyermek műtét után a konstancai kórházban
2026. január 12., hétfő

Kiszolgáltatott nőket hurcoltak külföldre szexuális kizsákmányolás céljából

Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.

Kiszolgáltatott nőket hurcoltak külföldre szexuális kizsákmányolás céljából
Hirdetés