Hirdetés
Hirdetés

Most is csak a megpályázható állások alig felére jelentkeztek

Sok a betöltetlen iskolavezetői tisztség •  Fotó: Lukácsi Lehel

Sok a betöltetlen iskolavezetői tisztség

Fotó: Lukácsi Lehel

A szakmai kritériumoknak eleget tevő pedagógusok egy interjút követően foglalhatják el a nyári versenyvizsga után szabadon maradt iskolavezetői tisztségeket. Hargita megyében 66 igazgatói és aligazgatói tisztség betöltetlen jelenleg, amelyekre augusztus 17-ig jelentkezhetnek a pedagógusok.

Molnár Rajmond

2017. augusztus 08., 19:122017. augusztus 08., 19:12

Bartolf Hedvigtől, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség illetékese elmondta, az interjúkat augusztus 21-én és 22-én tartják, és azok a pedagógusok jelentkezhetnek, akik tajgai az országos iskolamenedzseri testületnek.

Ha ketten vagy hárman pályáznának egy beosztásra, akkor a főtanfelügyelő dönti el, hogy kinek van prioritása,

Hirdetés

azaz kit nevez ki tanévkezdés előtt. Ha az interjúk után is maradnának betöltetlen állások, azt a pedagógust is ki lehet nevezni, aki nem felel meg a szakmai kritériumoknak – vetített előre Bartolf.

Mint ismeretes, a júliusban tartott iskolavezetői megmérettetés a tavaly őszi versenyvizsga után szabadon maradt – jelenleg ideiglenes mandátumokkal betöltött – igazgatói és aligazgatói állásokat hivatott hosszabb időre lefedni országszerte. Azonban a legutóbbi versenyvizsgához hasonlóan most is csak a megpályázható állások alig felére jelentkeztek pedagógusok Hargita megyében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton

Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen

Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen
2026. szeptember 22., kedd

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán

Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán
2026. szeptember 22., kedd

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan

Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán

Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán
2026. szeptember 22., kedd

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül

Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
Hirdetés