
Egyéni megbízásból elvégzett hőszigetelés. Mostantól már csak teljes tömbházakat lehet burkolni
Fotó: Barabás Ákos
Veszélybe kerül a lakástulajdonosi társulások működése, szigorúbb szankciókra számíthatnak az engedély nélkül elvégzett belső lakásátalakítások megrendelői, a lakók nem adhatnak egyéni megbízást hőszigetelésre, a szakcégek pedig emiatt visszaesésre számíthatnak – megváltozott a lakótársulások működését szabályozó törvény.
2018. október 05., 22:202018. október 05., 22:20
Nagyon sok adminisztratív többletmunkát ró a lakástulajdonosi társulásokra a működésüket szabályozó, néhány napja érvénybe lépett új jogszabály, emellett
A törvényváltozás miatt felmerült számtalan probléma és kérdés kapcsán múlt héten megbeszélést tartottak a Székelyudvarhelyen működő lakástulajdonosi társulások elnökei, valamint a polgármester és a városháza képviselői. Előbbiek segítséget kértek az új törvény alkalmazásával keletkező gondok megoldására – tudtuk meg Szolga Tibortól. A Bethlen-negyedi 5-ös számú lakástulajdonosi társulás elnöke elmondta, égetően szükséges – a törvény értelmében is – egy olyan városházi osztály létrehozására, amely irányítja és ellenőrzi a társulások működését, illetve segítséget nyújt azoknak jogi kérdésekben.
Ez többletköltséget eredményez, amit kénytelenek lesznek a lakókkal megfizettetni, hiszen saját jövedelmük nincs.
A törvény ugyan előírja az egyszerű könyvelést, de emellett számtalan területen megnehezíti a társulások működését, főként a környékbeliekét, amelyek jóval nagyobbak, mint az ország más részén lévők, melyek rendszerint egyetlen tömbház tulajdonosait tömörítik. A nagy társulásokat ugyanis szinte lehetetlen szavazóképes többségben összehívni, bárhogyan is szervezik, nem gyűl össze 250–300 tag – sorolta a gondokat Szolga Tibor.
„A baj az, hogy az emberek kis pénzért dolgoznak itt. A kérdés pedig az, hogy egy csomó munkát ki fog elvállalni aprópénzért, hiszen ez felelősséggel is jár. Lehet, hogy el sem fogják vállalni” – fogalmazott a lakótársulási elnök, megjegyezve, hogy
Tartják a kapcsolatot a lakástulajdonosi társulások országos ligájával, ott is általános az elégedetlenség az új törvénnyel kapcsolatban – mondta Szolga Tibor.
A lakókat érintő egyik fontos változás, hogy
„Vannak nagyadósok, akik esetében tényleg be kell jegyezni a tartozást, de ha valaki késik három hónapot például azért, mert külföldön dolgozik, nem kellene rögtön futni, hogy bejegyzésre kerüljön a tartozás” – vélekedett az új előírásról a Bethlen-negyedi társulás elnöke.
Fotó: Barabás Ákos
A törvény több esetben is borsos pénzbírságot ír elő a lakók mulasztásai esetén.
Ugyanekkora összegig terjedő büntetésre számíthatnak azok is, akik engedély nélkül végeznek átalakításokat lakrészükben, a lépcsőházban vagy annak előcsarnokában.
Az új jogszabály értelmében mostantól
Abban az esetben, ha több tömbház van összeépítve, az összes lakástulajdonosnak – adott esetben akár száznak – bele kell egyeznie a hőszigetelésbe, és hozzá kell járulnia annak költségéhez.
Ennél jóval kisebb lakóközösségek esetében is nehéz volt dűlőre jutni a tulajdonosokkal a kivitelezés részleteit illetően, nem tudtak megegyezni a vakolat színéről, de olyan lakó is volt, aki maga hozta volna a nemesvakolatot, elvárva, hogy arra a cég vállaljon garanciát – fogalmazott a hőszigetelések korábbi nehézségeiről az egyik leggyakrabban foglalkoztatott székelyudvarhelyi szakcég, az Alpin Technik társügyvezetője. Barabás Lajos elmondta, éppen az említett problémák miatt két éve már nem vállalnak hőszigeteléseket.
Éppen ezért várhatóan negatív hatással lesz a megrendelésekre az új törvény – véli a szakember.
Alig másfél éve lépett életbe a módosítás, melynek értelmében
Igaz, a székelyudvarhelyi társulások egy részénél nem is éltek a lehetőséggel a törvény kuszaságára hivatkozva, máshol azt kifogásolták, hogy ezeket a költségeket nem az állam vagy az önkormányzat vállalná át, hanem a többi lakóval fizettetnék ki. Volt azonban néhány olyan eset is, ahol beleegyeztek ebbe a lakók. Nem feltétlenül kell kivételezni a kisgyerekes családokkal, hiszen az első néhány hónapot leszámítva már a három évnél kisebb gyerekek esetében is keletkezhetnek közös költségek – véli egy általunk megkérdezett székelyudvarhelyi szülő. Kihangsúlyozta azonban, hogy amennyiben a kisgyereket már három hónapos korában bevezetik a lakástulajdonosi társulás nyilvántartásába és közös költséget számolnak utána – mint ahogyan esetükben történt –, akkor vegyék nyilvántartásba a tömbházakban tartott házikedvenceket is, hiszen azoknak a sétáltatásával jóval több költség keletkezik, mivel például többet kell takarítani utánuk.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
1 hozzászólás