
A Környezetvédelmi Alap Igazgatósága néhány módosítást eszközölt a Zöld ház program pályázati útmutatójában.
2010. szeptember 06., 15:142010. szeptember 06., 15:14
2010. szeptember 06., 15:312010. szeptember 06., 15:31
Fotó: Illusztráció
\"Két lényeges módosulás van a korábbi pályázati útmutatóhoz képest – magyarázta Lőrincz Csilla, a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának alelnöke –, egyrészt meghatároztuk a finanszírozási szerződés idejét, ami 12 hónap, a másik változás, hogy az elszámolás minden év december 15-ig történhet meg, a korábban meghatározott október 31-e helyett. Kivételt képeznek azok, akik már augusztus 26-a előtt aláírták a szerződéseket.\"
Az elmúlt hónapban országszinten csaknem ezer, Hargita megyéből több mint ötven pályázatot bíráltak el pozitívan. Eddig öt – egy jogászból és egy technikai szakemberből álló – csapat dolgozott a beérkezett iratcsomókon, mostantól újabb két csapattal bővül az elbírálói keret – tájékoztatott Lőrincz Csilla, akitől azt is megtudtuk, hogy a pályázatok mintegy 10%-át utasítják vissza.
\"A visszautasítások leggyakoribb oka a nem megfelelő adóigazolás – tisztázta az alelnök. – Gyakori, hogy az igazolás nem érvényes, vagy nem a megfelelő településen volt kiállítva.\" A dossziénak ugyanis tartalmaznia kell egy igazolást, miszerint a pályázónak nincs tartozása, de ezt mindenkinek a saját lakhelyén kell kikérni, és nem azon a településen – ahol adott esetben – az alternatív fűtési megoldással ellátandó lakóház van. Ugyanakkor visszautasították azokat a pályázatokat is, amelyek olyan ingatlanra vonatkoznak, amelyben közös felületek vannak.
\"Jó lenne, ha ezeket a tévedéseket már első körben, az ügycsomó átvételekor kiszűrnék\" – vélekedett Lőrincz Csilla, hozzátéve, hogy ez az első alkalom, amikor a Környezetvédelmi Alap keretében kiírt pályázatra a környezetvédelmi ügynökségekhez kell benyújtani a pályázatokat, és az amúgy is túlterhelt megyei ügynökségek tulajdonképpen jól elvégzik a munkát.
– \"Jó lenne, ha a pályázó is körültekintőbben tájékozódna, mert utólag pótolni nem lehet egy téves vagy egy hiányzó dokumentumot, a kérelmező pedig elveszíti a sorszámát, és kezdhet mindent elölről.\" A napokban ezer pályázat elbírálása van kilátásban, ígérte az alelnök, és ezzel már a pályázatok csaknem egynegyede lesz elbírálva.
A Zöld Ház program július elsején startolt, az első szerződést augusztus 15-én írták alá, és az első személy, akinek megtérítik befektetését, egy Arges megyei illetőségű lesz, aki napelemes hőközpontot szerelt fel. A program költségvetése 2010-re 110 millió lej, amelyet az egyes megyék lakosságszámának arányában osztanak szét. Lőrincz Csilla szerint még e hónap folyamán sor kerülhet az egyes megyék számára előirányzott pénzkeret újraosztására, amelyből minden bizonnyal Hargita megye is részesül.
A Zöld Ház program keretében magánszemélyek részesülhetnek alternatív fűtési rendszerek felszerelésére fordítható, vissza nem térítendő támogatásban 6000–8000 lej értékben.
Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
szóljon hozzá!