Hirdetés
Hirdetés

Mivel egyre drágább a tűzifa, sokan áttérnek a földgázra

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Az elmúlt két évben látványosan megnövekedett a tűzifa és a szintén fűtésre használt pellet ára, így egyre többen döntenek úgy, hogy a fatüzelésű kazánjaikat átszereltetik, s ezután földgázzal melegítik ki lakásaikat. Már ha van erre lehetőségük.

Simon Virág

2017. október 12., 18:012017. október 12., 18:01

Az erdészeti hivatal adatai szerint Maros megyében egy télen 135 ezer köbméter fára van szükség a lakások és középületek kimelegítéséhez. A hivatal idén, akárcsak az előző években, 100 ezer köbméter fát termelt ki erre a célra, és ehhez hozzáadódik a polgármesteri hivatalok által a saját erdőkből kivágott, valamint a magánerdészetek által erre a célra biztosított tüzelő.

Florin Petra, az erdészeti hivatal kereskedelmi igazgatója szerint nem beszélhetünk tűzifa hiányról, mert a községi és magánerdészetek is legalább 50 ezer köbméternyi fát kitermelnek erre a célra, így az embereknek van honnan beszerezniük azt.

Hirdetés

A Vásárhelyi Hírlapnak az igazgató elmondta, hogy jelenleg a hivatal a fenyőfa űrméterét 120 lejért, a többi fa űrméterét 150 lejért adja.

Idézet
Az elmúlt évekhez képest nem beszélhetünk jelentős áremelkedésről, legtöbb 5–6-százalékkal drágább a tűzifa. A gond a szállítási költségekkel van. Erre megyeszinten a megoldást a raktárak kialakítása jelentené, ennek érdekében már konkrét lépések is történtek. Ha nagyobb mennyiségre szerződjük le a szállítást, akkor előnyösebb árat tudunk alkudni, s a lakosok is olcsóbban tudják megvenni

– mondta az igazgató.

Több éves szünet után idén a polgármesteri hivataloknak is lehetőségük van a saját erdejükből kitermelt fát kedvezményesen vagy piaci áron eladni a lakosoknak. Ez úgy működik, hogy a hivatalok még a nyáron meghirdették a favásárlási lehetőséget, az érdeklődők pedig feliratkoztak, és most kifizetik, illetve meg is kapják az igényelt mennyiséget.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Hivatalonként változik a fa ellenértéke, általában helyi tanácsi határozattal határozták meg, hogy mennyiért adják el.

Az általunk megkérdezett hivatalokban 90-120 lej közötti áron adták a fa űrméterét.

Marosvécs községben például 200 családnak biztosítanak így a községi erdőkből tűzifát télire. Mint Ördög Ferenc polgármestertől megtudtuk, több kérés is volt, de nem tudtak mindenkinek fát eladni. Akik most kimaradtak, felkerülnek a pótlistára, s ha idén nem, jövőre mindenképp ők kapnak elsőként tűzifát. A községvezetőtől azt is megtudtuk, hogy a földgáz nélküli településen a szabad piacról 180–190 lejért lehet a tűzifa űrméterét vásárolni.

Megemelkedett a száraz fűrészporból készült pellet ára is, míg tavaly kilóját 50 baniért lehetett vásárolni, idén Maros megyében legolcsóbban 90 banis kilogrammonkénti áron lehet hozzájutni.

A fa és pellet árának emelkedése miatt többen átszereltetik fás kazánjukat, földgázzal akarnak ezután melegíteni. Az egyik Nyárádmenti községben élő K. István érdeklődésünkre elmondta, hogy két évvel ezelőtt 80 lejért, tavaly 130 lejért, idén már 180 lejért lehet egy űrméter gyertyán-, bükk- vagy tölgyfát vásárolni. A lakásuk kifűtésére télen havonta elfogy 4–5 méter fa, s ennek áráért már földgázzal is ki tudják melegíteni az otthonukat. A földgázzal való fűtés pedig szerinte sokkal kényelmesebb, mint éjjel-nappal a kazánt telepakolni fával.

Idézet
Sokan áttérnek most a földgázra

– mondta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Az 1956-os forradalom egyházi emlékeit ajándékozza a pápának Magyar Péter miniszterelnök

XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.

Az 1956-os forradalom egyházi emlékeit ajándékozza a pápának Magyar Péter miniszterelnök
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben

Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben
2026. szeptember 23., szerda

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát

Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát
2026. szeptember 23., szerda

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében
2026. szeptember 23., szerda

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira

Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira
2026. szeptember 23., szerda

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja

Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma

Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma
2026. szeptember 23., szerda

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei
2026. szeptember 23., szerda

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek
Hirdetés