
A Tamási Áron Színház az 1950-es években nyerte el jelenlegi arculatát
Fotó: Planshow
Idén elkezdődik a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház felújítása, ami mind az intézmény, mind a városlakók számára „izgalmas” folyamatnak ígérkezik. A végeredmény egy modern, ám sokkal kisebb nézőtérrel rendelkező színház lesz.
2025. január 30., 18:092025. január 30., 18:09
„Jelenleg a közbeszerzési eljárás utolsó fázisában vagyunk, annak eredménye, vagyis a kivitelező kiléte csak február 3-án derül ki” – árulta el érdeklődésünkre Pál Ferenczi Gyöngyi színházigazgató.
Az eredetileg három évre tervezett felújítás során a színház homlokzatának visszaadják az eredeti arculatát, ám a falak között nagy változások zajlanak, és a főépület hátsó részére még ráhúznak egy emeletet. Ugyanakkor próbateremmel, több színészöltözővel is bővül majd az intézmény, amire nagy szükség mutatkozik.
A Tamási Áron Színház főépületének felújítása és bővítése a munkálatok későbbi fázisában történik, így a nagyteremben még változatlanul megtarthatják az előadásokat
Fotó: Planshow
A munkálatokat a főépület mögötti, szolgálati lakásokat és raktárakat magába foglaló D-tömbnél kezdik, erre az évre annak és az irodákat magába foglaló C-épülettömbnek a részleges felújítása szerepel az ütemtervben, de az, hogy milyen mértékben tudnak haladni, elsősorban az intézményfenntartó önkormányzat költségvetésétől és több más tényezőtől is függ.
– közölte az igazgatónő.
Annak ellenére, hogy az előadótermet magába foglaló főépülethez most nem nyúlnak hozzá, „forgalmas lesz” az a két kis utca, ahol az előadások díszleteit mozgatják – már ez a változás is kihívást jelent a napi munka során. Pál Ferenczi Gyöngyi szerint a munkálatok próbára tehetik a társulatot és a közösséget is, ezért fokozott türelmet kérnek mindenkitől.
A felújítás során az egykori városháza fog megszépülve visszaköszönni ránk
Fotó: Planshow
A színház átalakítása azt a célt szolgálja, hogy egy korszerű infrastrukturális lehetőségeket biztosító épület, illetve a 21. századhoz méltó színháztechnika és térélmény jöjjön létre.
Az 1856-ban épített színházat többször átépítették, épületrészeket toldottak hozzá, 1899-ben renoválták – akkor városházaként működött. A mostani felújítás során kibontják az 1950-es években befalazott ablakokat, és visszaépítik a homlokzati erkélyt is.

Jóváhagyta a Tamási Áron Színház felújításának dokumentációját pénteki rendkívüli ülésén Sepsiszentgyörgy képviselő-testülete. A munkálat során visszaállítják az eredeti homlokzatot, a falak között a kor igényeinek megfelelő tereket alakítanak ki.
Egyre több és súlyosabb közúti balesetet jegyeznek az elektromos rollerek kapcsán. Idén Maros megye területén összesen 69 olyan baleset volt, amelyben elektromos roller volt érintett. Pár napja pedig tragikus kimenetelű is történt.
A Bihar megyei törvényszék szerdán elrendelte három, 21 és 25 év közötti fiatalember 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését.
Konkrét lépéseket kell tennie Ukrajnának a kárpátaljai magyarság jogainak biztosítása érdekében ahhoz, hogy további uniós csatlakozási klaszterek megnyitását támogassák – mondta a magyar miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, sajtótájékoztatón.
Alapfokon 1 év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön Bukarest második kerületének bírósága a fővárosban futárként dolgozó bangladesi vendégmunkást tavaly nyáron bántalmazó fiatalembert.
A rendőrök elfogtak Konstanca, Dâmbovița, Buzău és Brăila megyében négy román állampolgárt, akiket a dán hatóságok európai elfogatóparancs alapján egy honfitársuk meggyilkolása miatt kerestek.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön cáfolta a sajtóban, forrásokra hivatkozva megjelent híreket, melyek szerint elutasította volna Luca Niculescu miniszterelnöki jelöltségét.
Három személyt kórházba szállítottak csütörtökön délután egy baleset következtében, ami a Maros megyei Mezőbándon történt.
Több légi célpontot észlelt a védelmi minisztérium radarrendszere csütörtök délután a román-ukrán határ közelében.
Vádat emeltek egy 61 éves Kovászna megyei politikus ellen, aki 68 személytől kért pénzt és cserébe választási bizottsági helyeket ígért. A hatósági tájékoztatás nem nevezi meg az említett politikust.
Nincs rendben, hogy Magyarország napi egymillió eurót fizet, hogy megvédje Európa közös határait – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a visegrádi országok Írország részvételével tartott csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón Pozsonyban.
szóljon hozzá!