Fotó: Boda L. Gergely
Kilencedik kiadásához érkezett a civil szervezetek vására Marosvásárhelyen, amelynek ismét a város központja ad otthont, és az Önkéntesség Európai Évének jegyében zajlik. A programban sportvetélkedők, egészségügyi tanácsadás, vérnyomásmérés és népzene is található.
2011. május 12., 14:252011. május 12., 14:25
2011. május 12., 20:252011. május 12., 20:25
Pénteken, május 13-án a Horea utca 6. szám alatt található Bernády Házban 16 órától veszi kezdetét az Európai Önkéntes Maros Megyében című kerekasztal-beszélgetés, majd ugyanitt kerül sor a Maros megyei önkéntesség térképének a bemutatására is.
Szombaton, május 14-én a Rózsák terére költözik a rendezvény. A 10 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitót követően a civil szervezetek képviselői a Virágórától a Kultúrpalota irányába haladva megkerülik a Rózsák terét, így hívják fel a figyelmet a civil szféra fontosságára. A továbbiakban a Maros megyei önkéntességet népszerűsítő versenyekre kerül sor. A vásár látogatói nyomtatványokat kapnak, amelyeket a szervezetek standjainak, valamint a Civil Szervezetek Labirintusának látogatása után tölthetnek ki az ott szerzett információkkal.
11 és 18 óra között sportvetélkedőkre kerül sor a város főterén: 11 órától kerékpárverseny, 12 órától staféta futás, ezzel egy időben sakk és backgammon versenyre kerül sor. 13 órától pedig a sérült személyek vetélkedői következnek. 15 órától kerékpár ügyességi versenyekkel folytatódik a rendezvény.
Szombaton nem csak a sportvetélkedők kapnak főszerepet a vásáron, hanem kulturális tevékenységekre is sor kerül: 11 órától fúvószenei előadással várják az érdeklődőket, 12 órától román, magyar és roma néptánccal, 13 órától pedig általános műveltségi versennyel készültek a szervezők. 17 órakor pedig népzenével zárul a vásár szombati kulturális programja.
Természetesen az egészségmegőrző tevékenységek is helyet kapnak a május 14-ei programban: a Rheum Care és a Caritas alapítványok vérnyomás méréssel várják az érdeklődőket, az ASCOTID Alapítvány képviselői 8 és 10.30 óra között vércukorszint mérést végeznek a B&B Gyógyszertárnál (ide éhgyomorral kell érkezni), illetve a résztvevő szervezetek egész napos egészségügyi és betegségmegelőző tanácsadással várják a vásár résztvevőit.
Az interaktív tevékenységek sem maradnak el: az Alpha Transilvană Alapítvány bébi játszóházzal várja a három év alatti gyerekeket, de lesz kézimunka tanítás, bábszínház és különféle interaktív játékok is. 18 órakor kerül sor a standok díjazására és a vásár zárására.
Vasárnap, május 15-én a civil szervezetek bálján kerül sor az on-line szavazás nyerteseinek díjazására: ennek alapján a közösség életében valamint a civil szervezetek támogatásában legtevékenyebb, továbbá a legátláthatóbb működésű és a sajtóval legjobb kapcsolatban levő szervezeteket jutalmazzák meg, de Veterán illetve Junior szervezet díjakat is osztanak a vásár szervezői.
Medvejárásra figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a madéfalviak hétfőn este.
Két udvarra és ugyanennyi ingatlanba tört be a nagy mennyiségben lezúduló víz a hétfő délutáni esőzéseket követően a szovátai Hosszú utcában – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Többnyire helyi cégek biztosítják az ingyenes pék- és tejterméket a Hargita megyei oktatási intézményekben. Ellentétben a korábbi évekkel, a tej-kifli program idén időben indulhat, Hargita Megye Tanácsa már szerződést kötött a beszállítókkal.
Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.
Negyvenöt jogosítványt függesztettek fel az elmúlt héten Maros megyében, a szabálysértések többsége gyorshajtás volt – közli a rendőr-főkapitányság.
Mintegy 50 pedagógus vett részt hétfő délután Sepsiszentgyörgyön az ökumenikus tanévnyitó istentiszteleten, amelyet idén az unitárius templomban tartottak.
Hétfőn egy autós életét vesztette, miután járműve összeütközött egy 15 embert szállító autóbusszal – tájékoztatott a Temes Megyei Rendőr-felügyelőség (IPJ).
Az agitátorok uszítása nyomán 1918-ban meggyilkolt, templomépítő plébánosuknak, Sebestyén Mózesnek állítottak szobrot hétfőn a zetelakiak a Kisboldogasszony napi búcsús szentmisét követően.
Erőszakba torkollott egy craiovai játékteremben kitört botrány, miután a biztonsági őrt három férfi bántalmazta. A 24 és 48 év közötti férfiakat 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték.
Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel tartott hétfői találkozójukon a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.
szóljon hozzá!