
Fotó: Kozma Péter
Több mint egy éve nem játszott gyerekelőadást a Figura Stúdió Színház. Az évad utolsó bemutatójaként azonban május 12-én 17 órától a Minden egér szereti a sajtot című produkciót tekinthetik meg a gyerekek. Bartha Boróka színművésznő első alkalommal próbálja ki magát rendezőként.
2021. május 06., 15:112021. május 06., 15:11
A Figura Stúdió Színház tavaly december óta folyamatosan játszik betartva az éppen aktuális járványügyi rendelkezéseket. Most az utolsó bemutatóra készülnek – hangzott el a sajtóeseményen.
Urbán Gyula gyerekeknek és családoknak szóló Minden egér szereti a sajtot című darabját Bartha Boróka színésznő rendezi, akit Albu István igazgató kért fel erre a feladatra. „Nagyon megtisztelő, mert gyerekelőadást nem könnyű rendezni” – mondta el Bartha Boróka.
Fotó: Kozma Péter
„A legnagyobb boldogság, ha bejön a színházba 350 gyerek” – hangsúlyozta Albu István igazgató, ugyan erre most még nincs lehetőség, hiszen csak félig telhetnek meg a széksorok, de örülnek, hogy
„Ez egy Rómeó és Júlia történet. A szürke és a fehér egerek háborúskodásáról van szó benne, amit felold az egérgyerekek barátsága és szerelme, és ezáltal tudnak kibékülni a szülők a nagy Macskamágus segítségével, aki rávezeti őket arra, hogy nincs különbség a fehér meg a szürke egér között, hiszen mindannyian szeretik a sajtot és félnek a macskától” – mesélte el a történet lényegét Bartha Boróka.
Fotó: Kozma Péter
Urbán Gyula író, bábrendező mesedarabja sikeres utat járt be a legendás magyar mesék világában:
Fotó: Kozma Péter
A Figura Stúdió Színház élő szereplős előadását Márton Erika díszlet- és jelmeztervező mesebeli színpadi világában és Cári Tibor zeneszerző fülbemászó dallamainak kíséretében láthatja a gyergyói közönség.
Május 12-én, szerdán 17 órától lesz a Minden egér szereti a sajtot előadás bemutatója, majd gyereknapon és a következő évadban, ha lehetőség lesz rá, bérletes produkcióként is játszani szeretnék ezt a darabot.
Fotó: Kozma Péter
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
szóljon hozzá!