
Május 10-én, hétfőn közel harminc személyt állítottak elő kihallgatás céljából Konstanca és Hargita megyékben, illetve Bukarestben azt követően, hogy reggel hat órakor számos lakásban házkutatást tartottak.
2010. május 10., 16:282010. május 10., 16:28
2010. május 10., 16:452010. május 10., 16:45
Mint megtudtuk, az illetőket különböző, Romániában és az Amerikai Egyesült Államok területén elkövetett banki csalásokkal gyanúsítják. Hamis banki internetes honlapokat hoztak létre, ahol az ügyfelek kiszolgáltatták legtitkosabb adataikat, a csalók pedig ügyesen kiürítették a lépre csalt kliensek számlaszámait. A gyanúsítottak tevékenységük során nagyjából egymillió dolláros kárt okoztak – a történetnek Hargita megyei szála is van.
Eddig 28 kihallgatási parancsot állítottak ki, ám meglehet, hogy a gyanúsítottak száma nőni fog. Mint a rendőrség jelentette, az akció elsődleges célja az volt, hogy megszüntessenek egy olyan hálózatot, amely különböző törvényellenes pénzügyi műveleteket bonyolított le: bankkártyákat, bankok honlapjait „klónozták”, majd ezek segítségével külföldi személyek bankszámláihoz fértek hozzá. A gyanúsítottak tevékenységük során nagyjából 1 millió dolláros kárt okoztak, legalábbis ennyire van panasz letéve. Bár eddig mindössze 30 személy kihallgatása kezdődött meg, a rendőrség úgy véli, a hálózat legalább 70 tagot foglalkoztatott.
A témáról bővebben a keddi, május 11-ei Udvarhelyi Híradó napilapban!
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.