
A forgalom zavartalanságát – a lehetőséghez képest – baleset bekövetkezése esetén is biztosítani kell. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Bármikor bárkivel történhet baleset. Sokan bizonytalanok abban, mit kell tenni ilyenkor és aggódnak, hogy vajon elégséges-e, amit tudnak. Mi van akkor, ha valami fontos kerüli el a figyelmünket, és akkor benne vagyunk a slamasztikában? A Székelyhon napilapban korábban megjelent írás rövid összefoglaló arról, hogy mire figyeljünk oda, mi a feladatunk, ha egy baleset szereplőivé válunk.
2023. február 19., 12:272023. február 19., 12:27
Igen, akkor is álljunk meg, ha úgy látjuk, nem történt sérülés. Győződjünk meg róla, milyen jellegű kár keletkezett, ha keletkezett. Többek közt azért ez az egyik legjobb tanács, amit adhatok, mert ha mégis személyi sérülés vagy haláleset is történt, azzal hogy továbbmegyek, legalább három bűncselekményt is elkövethetek:
a baleset helyszínének elhagyása (akár 2-től 7 évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható),
gondatlanságból elkövetett testi sértés amennyiben 90 napot meghaladó egészségügyi ellátás szükséges (6 hónaptól két évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal büntethető)
és a tett színhelyének módosítása (kettőtől 7 évig terjedő szabadságvesztés lehet a „jutalom”), nem számít, hogy az elkövető azt hitte, nincs sérülés.
A válasz attól függ, történt vagy sem személyi sérülés.
Amennyiben valaki megsérült, bármilyen kicsinek is tűnjön az a sérülés, kötelező azonnal értesíteni a rendőrséget. (Ez egyébként védelemül is szolgál abban az esetben, ha a károsult olyan sérülésekért is felelőssé kíván tenni a kártérítés reményében, amelyek korábbiak, vagy utólagos események következményei.)
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Ha nincs személyi sérülés vagy haláleset, csak feltehetően anyagi kár, két út át előttünk: meg lehet egyezni helyben, tisztázva a történteket és az érintettek felelősségét vagy, ha nem sikerül egyetérteni, úgy a járművezetőnek a baleset után 24 órán belül bejelentést kell tennie a baleset helyszínén illetékes rendőrségen a balesetet megállapító okiratok kiállítása végett.
Ennek a típusnyomtatványnak „Constatare amiabilă de accident” a megnevezése, tartalmát és alakját a kötelező biztosításról szóló 2017. évi 132. számú törvény szabályozza. Még ebben a helyzetben is nem árthat a fényképek készítése az autók állapotáról, a helyszínről, a baleset körülményeiről (pl. csúszós, nedves, száraz útfelület).
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Amennyiben nincs egyezség, azért is erősen ajánlott a balesetet jelenteni a rendőrségen, hogy az autón hagyott nyomok miatt ne tudják ránk fogni más baleset okozását. Ha elmulasztjuk a bejelentést, a jogszabályok nem nyújtanak védelmet.
Jó, ha rögzítjük a lehetséges tanúk adatait, illetve fényképeket is készíthetünk a baleset helyszínén.
Ebben az esetben azonnal értesíteni kell a rendőrséget, a mentőt, tilos megváltoztatni vagy eltüntetni a baleset nyomait, és tilos elhagyni a baleset színhelyét.
A forgalom zavartalanságát – a lehetőséghez képest – baleset bekövetkezése esetén is biztosítani kell. Egy ilyen helyzetben a járművek vezetői, amennyiben a járművek állapota megengedi, el kell távolítsák az úttestről a járműveket, vagy el kell húzniuk, tolniuk, minél közelebb az útpadkához, járdaszegélyhez, megfelelően kijelölve a jelenlétet.
E szabály alól kivételt képez az az eset, ha a felek között írásos egyezség (constatare amiabilă de accident) jön létre vagy, ha a járművezető fakultatív autókár biztosítással rendelkezik és csak a saját járműve rongálódott.
Amennyiben valaki megsérült, bármilyen kicsinek is tűnjön az a sérülés, kötelező azonnal értesíteni a rendőrséget. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Mindenkinek, aki érintett vagy tudomása van közúti balesetről, amely személyi sérülést, netán halált okozott kötelessége hívni a 112-t. Személyi sérülés, halál esetén, kizárólag a kivizsgálást végző rendőr engedélyével szabad változtatni a járművek elhelyezkedésén, a baleset helyszínén vagy eltüntetni a baleset nyomait (pl. az olajfoltot, féknyomokat).
Bárki, aki látja, hogy veszélyes anyagokat szállító jármű egy baleset résztvevője, azonnal értesítenie kell a rendőrséget, és hívnia kell a 112-es sürgősségi segélyhívó számot.
A balesetben résztvevőként semmiképp ne fogyasszunk alkoholt a nagy ijedelemre!
Amennyiben ezt a szabályt megszegnék, úgy a baleset után mért értékeket úgy kezelik mintha azok a baleset pillanatában is léteztek volna, vagyis mintha ezek befolyása alatt történt volna a baleset.
A szántóföldre nem vonatkoznak a közúti forgalmi szabályok. Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Közúti balesetről beszélünk a következő feltételek együttes jelenlétében:
közforgalmú úton történő vagy ilyen útról eredő forgalmi esemény
az esemény következtében egy vagy több személy sérült, illetve haláleset történt, vagy legalább egy jármű megrongálódott, netán más anyagi kár keletkezett
az eseményben legalább egy mozgó járműnek szerepe van.
Láthatjuk, hogy a kérdéses esetben az esemény nem számít közúti balesetnek.
Ebben a helyzetben, ha a sérülés nem igényel 90 napnál több egészségügyi ellátást vagy, ha az áldozat nem veszti életét az eset következtében, a felelősségre vonás nem büntetőjogi természetű.
Egy ilyen esetben is, legyen szó autóról, traktorról, utánfutóról vagy villamosról, a tulajdonos vagy a jármű meghatalmazott vezetője 24 órán belül bejelentést kell tegyen a baleset helyszínén illetékes rendőrségen a balesetet megállapító okiratok kiállítása céljából. Ez alól kivétel, ha a tulajdonos vagy a gépjármű vezetője fakultatív biztosítással rendelkezik.
Fontos tudni, hogy a biztosító a javítás költségeit a rendőrségi megállapító okirat, rendőr által kiállított jegyzőkönyv vagy a közös írásos egyezség alapján állja! Amint azt már fent említettem, a közös írásos egyezség típusnyomtatvány, kérhető a biztosítótól és a kesztyűtartóban a helye, hogy szükség esetén elő lehessen venni.
Amennyiben nincs egyezség a felek között a kártérítés mértékét illetően, úgy a bíróság csak arra a kártérítésre kötelezi az elkövetőt vagy a biztosító társaságot, amelyet bizonyítani tudunk. Éppen ezért, minden – a baleset következtében keletkezett kiadásra – kérjenek, és tartsák meg a nyugtákat, a pénztárjegyet, esetleg szerződéseket.
A biztosító társaságok igyekeznek minél alacsonyabb összeg fizetésével lezárni a biztosítási ügyleteket. Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Nem titok, hogy a biztosító társaságok igyekeznek minél alacsonyabb összeg fizetésével lezárni a biztosítási ügyleteket, hivatkozva a belső kártérítési szabályaikra, politikájukra. Tudni kell azonban, hogy ezek nem vonatkoznak a bíróságokra. A joggyakorlat szerint a bíróságok magasabb összegeket ítélnek meg, mint a biztosító által ajánlott összegek. A 36. számú 2017-ben közzétett Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék határozata kimondja, hogy az erkölcsi kártérítést a joggyakorlatnak és a törvényeknek megfelelően kell számítani, minden eset egyéni elbírálása alapján.
Lukácsi Katalin, ügyvéd
Székelyhon retró
A hétvégenként jelentkező Székelyhon retró rovatunkban olyan anyagokat közlünk, amelyek eddig kizárólag a Székelyhon napilap mellékleteiben jelentek meg. Most azonban fontosnak tartjuk, hogy azok közül néhányat online is megosszunk olvasóinkkal.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!