Mert jó egy ügyes társasághoz tartozni Pr-cikk

Nyulas Bernát a Fomco mellett a Manager Clubot is teljes odaadással vezeti •  Fotó: St. Georgius Manager Club

Nyulas Bernát a Fomco mellett a Manager Clubot is teljes odaadással vezeti

Fotó: St. Georgius Manager Club

2018-ban néhány belevaló Maros megyei üzletember úgy döntött, hogy a fejlődés és a társadalmi-kulturális élet fellendítése érdekében vállalkozói szervezetet alapít. Az elmúlt évek tevékenységeit és sikereit Nyulas Bernát elnök-ötletgazda, valamint Besenyei Sarolta CED-igazgató szemszögéből ismerhetjük meg.

Székelyhon

2024. április 18., 10:002024. április 18., 10:00

Jószomszédi klubalapítás

Magyarországon született meg Nyulas Bernát fejében az ötlet, hogy Maros megyének is szüksége lenne egy vagány vállalkozói szervezetre: akkor vendégelőadóként vett részt vett egy hasonló jászberényi menedzserklub rendezvényén, és nagyon megtetszett neki, amit ott látott.

Idézet
Már ott eldöntöttem, hogy egy ilyen szervezetet nálunk is meg kell alapítani. A maros­szentgyörgyi Bolyai utcában hét volt osztálytársam is szomszédom, ők mind cégvezetők, így gyakorlatilag velük indult el a St. Georgius Manager Club”

– emlékezett vissza a Fomco tulajdonosa, aki szerint az évek során egy ügyes kis társasággá nőtték ki magukat.

Besenyei Sarolta büszke a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferencia megszervezésére •  Fotó: St. Georgius Manager Club Galéria

Besenyei Sarolta büszke a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferencia megszervezésére

Fotó: St. Georgius Manager Club

Tagok és tevékenységek

Jelen sorok megírásakor 120 tagot számlál a St. Georgius Manager Club. „Maros megyei kis- és középvállalatokat tömörít a szervezet mindenféle iparágból.

Idézet
A fő célunk az, hogy olyan, a magyar nyelvet folyékonyan beszélő menedzsereket és cégvezetőket szólítsunk meg, akik aktívan részt akarnak venni a szervezet életében”

– vette át a szót Besenyei Sarolta, aki a 2022-ben átadott Incub Centert is vezeti. Az elmúlt években egyre több kezdő vállalkozó, valamint fiatal üzletember is csatlakozott a Manager Clubhoz, amelyre külön büszke a héttagú vezetőségi tanács. „A tagok felvétele egyszerűen működik: egy szándéknyilatkozat kitöltése után a héttagú vezetőtanácsunk egyöntetűen el kell fogadja az új jelentkezőt. Eddig mindössze egyszer fordult elő, hogy valakit elutasítottunk” – vette át a szót Nyulas Bernát, aki külön büszke arra, hogy változatos eseményeknek lehetnek az ötletgazdái. „Éves menedzserbált szervezünk, MaStart versenyt, közös kirándulásokat, valamint minden télen pálinkaestet és disznóvágást is” – folytatta az alapító, aki nyitott és folyamatosan keresi az új elképzeléseket, ötleteket is.

Idézet
Számomra a legnagyobb megvalósítás a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferencia, amelyet 2023-ban negyedik alkalommal szerveztünk meg. A magyar vállalkozói bállal összekötött rendezvényen több millió eurós üzletek is köttettek már, úgyhogy ez mindenképpen egy jó kezdeményezésnek bizonyult”

– ismertette Besenyei Sarolta a személyes kedvenc rendezvényét, amely a Manager Club gondozásában valósult meg.

A St. Georgius Manager Club rendszeresen szervez közös programokat a tagoknak •  Fotó: St. Georgius Manager Club Galéria

A St. Georgius Manager Club rendszeresen szervez közös programokat a tagoknak

Fotó: St. Georgius Manager Club

A fiatalokban a jövő

Mind Besenyei Sarolta, mind Nyulas Bernát szerint az itthon maradás záloga a fiatalok vállalkozókedvének serkentésében rejlik.

Idézet
Tény, hogy nehezebb és kockázatosabb jelenleg vállalkozni, mint húsz évvel ezelőtt, de még mindig több a lehetőség itthon, mint egy fejlett nyugat-európai országban”

– véli Nyulas Bernát, akik a Manager Club égisze alatt mentorprogramokkal, szakmai, valamint financiális támogatásokkal igyekeznek felkarolni a fiatal magyar vállalkozókat.

Idézet
Az évek során mi lettünk a legnagyobb és – bátran elmondhatom –, a legszervezettebb magyar nyelvű vállalkozói csoportosulás Erdélyben, amelyhez elengedhetetlen volt a fiatalok implikációja is”

– tette hozzá Besenyei Sarolta.

A Cégek.ro mint kapocs

Régen dédelgetett álma a St. Georgius Manager Club jelenlegi vezetőjének (merthogy kétévente cserélik egymást az ügyvezetői székben a tagok), hogy egy olyan online platformot építsenek ki, amelynek segítségével néhány kattintással megtalálhatják egymást az erdélyi magyar üzletemberek.

Idézet
Tapasztalatom szerint a magyarokban van egy adag széthúzás, amelyet nekünk, vállalkozóknak is tisztünk megfordítani. Éppen ezért alapítottuk meg a Cégek.ro nevű online magyar vállalkozói platformot,

ahová bármilyen romániai magyar szervezet ingyen beregisztrálhat, megadva a cégprofilt és a bejegyzési címet. Így egy nagyváradi is könnyen kapcsolatba kerülhet egy brassói céggel, ha éppen azon a vidéken van szüksége magyar szolgáltatóra, szolgáltatásra” – magyarázta Nyulas Bernát, aki ezúttal is arra bátorítja a magyar vállalkozókat, hogy regisztráljanak a a Cégek.ro oldalra.

Az itt olvasható tartalom először az „Akiket az idő igazol” 2023-as kiadványában jelent meg.

(X – fizetett hirdetés)

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma

Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei
2026. szeptember 23., szerda

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek
2026. szeptember 23., szerda

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le négy személyt

Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le négy személyt
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Mureșannak van egy egyszerű javaslata a kormányválság feloldására

Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása.

Mureșannak van egy egyszerű javaslata a kormányválság feloldására
2026. szeptember 23., szerda

Mureșan: szükség van a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére

Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.

Mureșan: szükség van a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére
2026. szeptember 23., szerda

Az Európai Bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását javasolja Magyarország számára

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.

Az Európai Bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását javasolja Magyarország számára
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Miniszterelnök-helyettesi tisztség jár az RMDSZ-nek

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.

Miniszterelnök-helyettesi tisztség jár az RMDSZ-nek
2026. szeptember 23., szerda

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
2026. szeptember 23., szerda

Felmérés: megosztja a társadalmat az előre hozott választások kérdése

A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.

Felmérés: megosztja a társadalmat az előre hozott választások kérdése
Hirdetés