
Illusztráció
Fotó: Simon Eszter
Gyergyószentmiklósi és salamási horgászok, valamint a maroshévízi csendőrség tagjai közösen léptek akcióba, hogy „megszabadítsák” a Marost egy orvhalásztól.
2017. május 29., 19:372017. május 29., 19:37
Az illető nem először hálózta a folyót, a csütörtökön történt tettenérése már a harmadik volt. Tavaly is szintén tiltási időszakban, áprilisban került kézre, de idáig mindig megúszta a felelősségre vonást.
gyakorlatilag több szakaszon is elzárva a szabad utat a halak elől. Egy salamási horgász hívta segítségül a gyergyói horgászokat és a csendőröket. Az utóbbiak már kora hajnalban elrejtőztek a közelben, és lefilmezhették, amint az elkövető a hálóival dolgozik.
Hogy az orvhalászat minden kétséget kizáróan bizonyítható legyen, megvárták a délutánt, amikor visszatért a helyszínre, hogy a hálóba került halakat kiszedje.
Ezeket később megtalálták a csendőrök, úgyhogy a bizonyítékoktól nem szabadulhatott meg, és rendelkezésre állnak a videofelvételek is, amint éppen a hálókat húzza ki a vízből. Persze, megvannak a hálók is, hat kiló hallal. Az akcióban részt vevő gyergyói horgászok elmondják: nemrégiben volt eset, hogy több mint tíz kilogramm halat kínált az illető eladásra.
A férfi visszaeső, tudják róla, hogy Várhegy, Salamás környékén több helyen is hálózott. Eddig nem került az igazságszolgáltatás elé. Tavaly például azt találta ki – mondják a horgászok –, hogy Tölgyesen „sárga cédulát” csináltatott, azaz olyan igazolást, hogy értelmi fogyatékos, és emiatt nem büntethető.
Most is megvolt a magához való esze: amikor látta, hogy a csendőrök utolérik, hívta a 112-t, bejelentve, hogy rosszul van, és a helyszínre érkező mentővel hagyta el a helyszínt.
– mondják az elfogásában részt vevők.
A csütörtökön lezajlott rajtaütés eredményének örül Birtalan István, a Gyergyószentmiklósi Vadász és Sporthorgász Egyesület vezetője. Elmondta, az elfogott orvhalász régóta keresett személy. Bízik benne, hogy ezúttal a törvény előtt kell majd felelnie. A Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség szóvivője, Suciu Gheorghe megkeresésünkre elmondta, az ügyet a további vizsgálatok lefolytatására átadták az illetékes hatóságnak, a rendőrségnek.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Sárga jelzésű hőségriasztás lesz érvényben szombaton az ország területének háromnegyedén.
A gázolaj literenkénti ára ismét meghaladja a 10 lejt, a benzin ára pedig a 10 lejes lélektani határt ostromolja miután az OMV-Petrom hálózat ismét árat emelt péntektől.
szóljon hozzá!