Mentőállomásokat zárhatnak be

•  Fotó: Jancsó László

Fotó: Jancsó László

Nagyot változhat a Hargita megyei betegellátás minősége – vetítette előre Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója. Az intézmény áprilistól 24 százalékkal kevesebb pénzt kap, így arra kényszerülhetnek, hogy mentőállomásokat számoljanak fel.

R. Kiss Edit

2011. április 19., 15:542011. április 19., 15:54

2011. április 19., 17:132011. április 19., 17:13

Március végétől egy rendelettel 24 százalékkal csökkentették a Hargita Megyei Mentőszolgálat által az Egészségbiztosítási Pénztártól kapott összeget, ez az intézkedés pedig mindenképpen átszervezést von maga után – mutatta be helyzetüket Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója. Elmondta, a márciusi fizetéseket ebben a hónapban még hiánytalanul kiadták az alkalmazottaknak, májusban azonban, ha minden így marad, már nem lesz elég a pénz a bérek teljes mértékben való fedezésre. Az igazgató szerint átszervezésekre kényszerülnek, azonban ezeket sem tudják jövő hónapig végrehajtani, hisz ennek megvan a hivatalos procedúrája, ami nem zajlik le egyik napról a másikra.

Az átszervezés mentőállomások megszűnését jelenti, ez pedig a betegellátás minőségének a romlását fogja maga után vonni – szögezte le Péter Szilárd. Kifejtette, eddig Hargita megyében volt az egyik legjobb a helyzet Romániában a lefedettség szempontjából, ha azonban mentőállomásokat kell bezárni, akkor ez sokat változhat. „ Az, amit eddig kaptak a betegek – hogy időben kint voltunk –, nem tud teljesülni, hisz ha nagyobb távolságról kell jöjjön, biztos, hogy később fog kiérni a mentő” – mondta Péter Szilárd.

Közölte, csak a személyzethez tudnak hozzányúlni a költségek csökkentése érdekében, így, ha a helyzet változatlan marad, csak mentőpontok bezárásán tudnak gondolkodni. Péter Szilárd elmondta, még nem tudják, milyen arányban tudják majd májusban kiadni az alkalmazottaknak az áprilisi béreket, ez a többi költség, így az üzemanyagárak, a fűtésköltség függvénye, egyelőre annyi biztos, hogy nem tudják fedezni teljesen a béreket. A biztosítótól kapott pénz nem lesz elég a fizetésekre, és az ahhoz szükséges átszervezéseket, hogy beleférjünk a lecsökkentett keretbe, nem tudjuk egyik napról a másikra végrehajtani – összegezte az igazgató.

Elmondta, az európai követelmények szerint 15–20 perc alatt kell kiérjenek a helyszínre a mentők, ezt jelen pillanatban teljesíteni tudja a Hargita megyei mentőszolgálat. Ha azonban mentőállomásokat kell bezárni, akkor ez nem tud többé teljesülni, pedig 2014-től ez a reagálási idő kötelező lesz. Az igazgató szerint tudtak arról, hogy csökkenteni fogják a költségeiket, azt gondolták azonban, hogy ez fokozatosan fog megtörténni. Nem szeretnék, ha Hargita megyében is áldozatokat követelne az átszervezés, ahogy történt ez a bezárt kórházak esetében.

Péter Szilárd közölte, problémájuk megoldása érdekében az önkormányzatokhoz fognak fordulni, a helyi tanácsok eddig is sokat segítették a mentőszolgálat munkáját, és reméli, hogy fognak tudni tenni azért, hogy megmaradjanak a mentőpontok.

Hargita megyében 22 mentőállomás van, a Hargita Megyei Mentőszolgálatnál pedig 374-en dolgoznak.

Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója elmondta, egy országos intézkedés keretében osztották újra a költségeket, és ennek nyomán csökkentették 24 százalékkal április 1-től a Hargita Megyei Mentőszolgálat által kapott pénzt. Velük csak közölték, hogy milyen értékben köthetik meg a szolgáltatói szerződést a mentőszolgálattal. Az idei keretszerződéseket várhatóan a nyáron írják alá, addig a tavalyi szerződések kiegészítéseként kötöttek szerződést az egészségügyi szolgáltatókkal. A szolgáltatók közül csak a mentőszolgálatok és a kórházak pénzét csökkentették, a kórházakét tíz százalékkal.

Duda Tihamér elmondta, az országos összehasonlításnál kitűnt, hogy a Hargita Megyei Mentőszolgálat költségei magasabbak, ez viszont a helyi sajátosságoknak, a hegyvidéki övezetnek és az egymástól távol lévő településeknek tudható be.

A vezérigazgató azt mondta, meg kell vizsgálni, hogyan lehet a mentőszolgálati ellátást kevésbé költségessé tenni, úgy, hogy a betegek érdekei ne sérüljenek. Véleménye szerint a családorvosok részvételével tervezett és részben már szervezett ügyeleti rendszer pótolhatja majd valamilyen szinten a mentőszolgálat tevékenységét, ha az összeszűkül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Hirdetés
2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
2026. június 02., kedd

Kidőlt éjjel egy idős fa a csíkszeredai központi parkban

A hétfő éjszakai vihar következtében egy idős fűzfa dőlt ki a csíkszeredai központi parkban. Személyi sérülés nem történt, az eset azonban ismét ráirányítja a figyelmet az öregedő, veszélyessé váló fák problémájára.

Kidőlt éjjel egy idős fa a csíkszeredai központi parkban
Hirdetés