
Fotó: Pethő Melánia
Péntek délutától szórakoztató programok, sportvetélkedők sorozata váltotta egymást a tizenharmadik alkalommal megrendezett Szárhegyi Napokon. A faluünnep programjai már kezdetektől a Nagyboldogasszony-napi búcsú köré szerveződtek, így idén is a háromnapos rendezvény kiemelkedő eseményét a vasárnap déli búcsús szentmise jelentette. Ezt követően került sor az ünnepi tanácsülésre, mely alkalommal Zöld Lajos vehette át a díszpolgári kitüntetést.
2010. augusztus 15., 18:222010. augusztus 15., 18:22
2010. augusztus 15., 20:112010. augusztus 15., 20:11
Fotó: Pethő Melánia
Mint minden évben, ez alkalommal is díszpolgárt avatott Szárhegy önkormányzata. Az ünnepi tanácsülés a község vezetői, önkormányzati képviselői, volt polgármesterei és alpolgármesterei, a magyarországi testvértelepülések küldöttségei, illetve hazai politikusok részvételével zajlott a kultúrotthonban. A vasárnapi tanácsülésnek egyetlen napirendi pontja, a díszpolgári cím átadása volt.
Fotó: Pethő Melánia
A kitüntetést Zöld Lajos vehette át, akinek munkásságát Székedi Ferenc újságíró méltatta. A laudációban a szárhegyi születésű újságíró tevékenységét foglalta össze röviden, nagobb hangsúlyt adva Zöld Lajos szülőfalujáért, a szárhegyi Lázár-kastély, a ferences kolostor megmentéséért folytatott kezdeményezéseinek.
Fotó: Pethő Melánia
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.
Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.
szóljon hozzá!