
Áradások is rongálták a felújítás előtt álló megyei útszakaszt. Archív
Fotó: Haáz Vince
A Marosvásárhely és Szászrégen, valamint a Marosvásárhely és Parajd közötti országutakat összekötő, Nagyarnye – Nyárádremete – Szováta közötti, 45 kilométeres megyei útszakasz teljes felújításának a műszaki-gazdasági dokumentációját és a műszaki-gazdasági mutatóit hagyta jóvá a szerdai rendkívüli ülésén a Maros megyei tanács.
2021. március 10., 17:102021. március 10., 17:10
Ahogy a Székelyhonnak Kovács Mihály Levente, a Maros megyei önkormányzat alelnöke elmondta, az útszakasz teljes felújítására a megyei tanácsnak ez év december 31-ig kell kiírnia a pályázatot.
„Ez egy nagyon hosszú folyamat. A Nagyarnye – Nyárádremete – Szováta közötti útszakasz nincs rossz állapotban, az utóbbi években végzett folyamatos javításoknak köszönhetően, de egész más egy foltozott út és egy korszerűen, teljesen felújított, a 21. század elvárásainak is megfelelő útszakasz” – fogalmazott az alelnök, hozzátéve, hogy az út menti buszmegállókat, a hidakat, az árkokat is felújítják, rendbeteszik, akárcsak a villanyoszlopok körüli területeket is.
Minderre három és fél évet, valamint 246 millió lejt szán a megyei önkormányzat.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!